Hirdetés

Magyar előzetest kapott a Kisasszonyok, a Lady Bird rendezőjének új filmje

|

Greta Gerwig a Lady Bird után ezúttal is egy nem mindennapi utazásra invitál meg bennünket.

Hirdetés

Louisa May Alcott Kisasszonyok (Little Women) című regényét már többször adaptálták ilyen vagy olyan formában, azonban egyik korábbi próbálkozás sem volt képes olyan tökéletesen megragadni és visszaadni a mű valódi mondanivalóját annak korszellemével együtt, ahogyan azt a Oscar-díjra jelölt Lady Birdöt is jegyző Greta Gerwig verziója szeretné megtenni. 

Hirdetés

Gerwig a Lady Birdhöz hasonlóan nem csak rendezőként, hanem forgatókönyvíróként is kivette a részét az alkotói folyamatból, ami a legelső kedvcsináló képsorait látva egy igazán különleges utazást ígér majd a nézők számára. A rendezőnő így nyilatkozott a produkcióról:

Azt szerettük volna, hogy az előzetes pontosan azt az érzést nyújtsa, amit a kész mozifilm is fog. Tehát egyszerre legyen klasszikus és mégis friss, így könnyedén megállva a saját lábain. És bár a történet a 19. században játszódik, semmiképp sem az volt a célunk, hogy valami olyat alkossunk, ami a múltból maradt itt. Sokkalta inkább az hajtott bennünket, hogy a kor, amit megidézünk, olyannyira valós legyen, mint amelyben jelenleg élünk. 

A hazai mozikban december 26-án bemutatkozó film főszerepeiben olyan impozáns színészekkel találkozhatunk majd többek között, mint Meryl Streep (A vaslady), Saoirse Ronan (Lady Bird), Timothee Chalamet (Szólíts a neveden), Emma Watson (Noé, A szépsés és a Szörnyeteg), Eliza Scanlen (Éles tárgyak), valamint Laura Dern (A történet) és James Norton (Black Mirror). 

Szinkronos: 

Eredeti: 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.