Hogy miért is, az mondjuk nem válik világossá Greg Berlanti (Dawson és a haverok, a teljes Arrow-verse) filmjének első előzeteséből, amely Becky Albertalli nálunk is olvasható Simon és a Homo sapiens-lobbi című regényéből készült. Ugyanakkor valahol mégis merészségre (avagy megkésett reakcióra, mindenki döntse el maga) vall, hogy a 20th Century Fox egy ilyen filmmel állt elő. Persze már a stúdió égisze alá tartozó X-Men-filmek is foglalkoztak metaforikusan a témával, de ennyire nyíltan ezzel jobbára a független, kis költségvetésű filmek szoktak foglalkozni, mint a most a díjszezonban nagyot menő Szólíts a neveden! is, vagy tavaly a Holdfény, miközben a napi sorozatokban már évek óta vannak meleg karakterek, történetszálak. Ugyanakkor az elmúlt években folyamatosan szivárog be a téma a mainstream filmekbe, elég ha csak a Legendás állatok és megfigyelésükre, vagy a Star Wars-ra gondolunk. Ráadásul a főszereplő Nick Robinson is elsősorban a tinilányok kedvence az utóbbi időben az olyan filmekkel, mint a Minden, minden, vagy a Jurassic World, de kétségtelen, hogy zseniális A nyár királyai főszereplő triójából ő tudta eddig a leginkább pénzre váltani a hírnevét.
A történet középpontjában (mily meglepő) Simon áll, aki 17 évesen sem a családjának, sem a barátainak nem meri elárulni, hogy meleg, miközben belezúgott egy iskolatársába. A film pedig az ő önfelvállalása és egyben felnövéstörténete nem kevés humorral és bájjal.
Legalábbis remélem, hogy így lesz, habár Berlanti maga is nyíltan meleg, ezért remélhetőleg kellő érzékenységgel nyúl a témához, de az előzetes végi kis geg nagyon jópofa. És ugyan a téma ellenére sem néz ki többnek, mint egy átlagos coming of age történet, pont a témája teheti fontos alkotássá a tinédzserek körében, akik már nem söprik annyira a szőnyeg alá a kérdést, mint az idősebbek, viszont pont ebből adódóan még mindig súlyos problémát jelent (nyugaton is), ha egy tinédzser felvállaltan meleg: az iskolai zaklatások hatására sokan öngyilkosságba menekülnek és évek óta tartó súlyos probléma ezeknek a fiataloknak a hajléktalanná válása, ugyanis nem ritka, hogy coming outjukat követően a család, a szülők kiteszik őket az utcára.
A Love, Simon a látottak alapján ezek egyikével sem kíván foglalkozni, viszont kellemes kikapcsolódásnak ígérkezik és ha a fiatalok körében beszédet generál, már sikere van. Ráadásul elég kellemes szereplőgárdát sikerült verbuválniuk. Robinson mellett itt lesz még a 13 okom volt sorozat főszereplője, Katherine Langford (amely maga is érintette a témát), Alexandra Shipp (X-Men: Apokalipszis), valamint Jennifer Garner és Josh Duhamel is. A bemutató március 2018. március 16.-án esedékes.