Hirdetés

Őrülten hangulatos előzetesen a Pamela Andersonról és Tommy Lee-ről szóló sorozat

|

Ezzel együtt pedig a premier időpontja is kiderült.

Hirdetés

Tavaly decemberben hallottunk először a Hulu streamingszolgáltató berkeiben készülő szériáról, melyben Pamela Anderson és Tommy Lee nászutas szexvideós botránya áll a középpontban, a főszereplő párt pedig Lily James és Sebastian Stan formálja meg. Az azóta közzétett hivatalos fotók alapján annyi már kiderült, hogy a külsőségre egyáltalán nem lehet majd panasz, hiszen a két sztár elképesztő átalakuláson ment át, nemrég azonban befutott az első előzetes is, így végre mozgásban is megcsodálhatjuk a végeredményt.

Hirdetés

A közel kétperces kedvcsináló rettentően hangulatosra sikeredett, és kellően felcsigázott minket arra, hogy elkezdjük várni a nyolc epizódból álló minisorozatot, mely 2022. február 2-án debütál a Hulu kínálatában Craig Gillespie (Én, Tonya) rendezésében. A forgatókönyvet Rob Siegel (Az alapító) írta, további szerepben pedig feltűnik még Seth Rogen, Nick Offerman és Taylor Schilling.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.