Idris Elba még áprilisban jelentette be, hogy kisebb szünetet tart a színészi karrierjében, hogy a zenei pályafutására fókuszálhasson. Rajongói szerencséjére azonban még maradt néhány projekt a talonban, amit az idei év végéig megtekinthetnek. Az egyik ezek közül George Miller fantasyje, a Three Thousand Years of Longing, melyben Elba egy dzsinnt alakít, most pedig a Fenevad (Beast) című másik projektje is előzetest kapott.
Elba ebben a filmben helyre akarja hozni a kapcsolatát lányaival, ezért egy afrikai szafarira nevez be velük. Azzal azonban nem számolnak, hogy a környéket, melyet éppen átszelnek, egy vérszomjas oroszlán tartja rettegésben, ami nem a kevés élelem miatt kezdi el öldösni a környékbelieket, csupán kedvtelésből. A trailer arról is lerántja a leplet, hogy bizonyos helybéliekkel is meggyűlik majd Elbáék baja, de leginkább a berzerker módba átváltott oroszlán jelenléte fogja termelni az adrenalint a szereplők számára.
Elbán kívül Iyana Halley (Rólunk szól), Leah Jeffries (Empire, Rel), Sharlto Copley (District 9, A szupercsapat), illetve Riley Keough (Mad Max: A harag útja) tűnnek fel fontosabb szerepekben. A Fenevadat Baltasar Kormákur (Dermesztő mélység, 2 kaliber, Everest) rendezte, a hazai premierje pedig augusztus 18-án lesz esedékes.
Hogy tetszett az első videós anyag a Fenevadból?