Hirdetés

Trailer-tornádó: Devils Knot, A Haunted House 2, Machete Kills Again in Space stb.

|

Több trailer is érkezett az elmúlt napok során, amelyekről nem tudtunk külön-külön írni, de most egybe szedtük őket, hogy ne maradjanak ki a szórásból.

Hirdetés

A Haunted House 2:

A horrorparódia folytatásában Marlon Wayans visszatér, hogy az új ház, amibe költözött, ismét kísértetektől zsemzsegjen. Mivel az első rész 2.5 millió dollárból készült és 60 milliót hozott a konyhára, lehetséges, hogy ez is olyan mikroköltségvetésű franchise lesz, mint a Paranormal Activity. Amerikában 2014. március 28-án jelenik meg.

 

Devils Knot:

A dráma megtörtént eseményen, Mara Leveritt Devils Knot: The True Story of the West Memphis Three című könyvén alapul, amely három tinédzser történetet meséli el, akiket azzal vádolnak meg, hogy három nyolc éves fiút egy sátáni szertartás során brutálisan meggyilkoltak. Később kiderült, hogy West Memphis Tree néven ismert fiatalokat hamisan vádolták meg és ítélték életfogytiglani börtönre. Az ebből készült filmváltozatban Reese Witherspoon az egyik kamasz aggódó anyját, Colin Firth pedig az ügyön dolgozó nyomozót alakítja, de feltűnik még Dane DeHaan, Mireille Enos, Stephen Moyer és Amy Ryan is. A Devils Knot drámát Atom Egoyan (Az igazság fogságában, Eljövendő szép napok) rendezte és valamikor 2014-ben várható a megjelenése.

 

Repentance:

A Philippe Caland (Bűn/tudat) által dirigált horror-thrillerben egy lelki tanácsadó (Anthony Mackie), aki már kiadott egy könyvet is, találkozik egy zaklatott rajongójával (Forest Whitaker), aki hozzá fordul segítségért, mivel képtelen túllépni édesanyja halálán. A 2014. február 28-ra belőtt alkotásban feltűnik még Mike Epps is, de hozzánk valószínűleg csak DVD-n jön majd.

 

Machete Kills Again in Space:

Robert Rodriguez addig üti a vasat, amíg forró (ha egyáltalán ki nem hűlt még) és a nyári Machete gyilkol után hamarosan elkészülhet az űrben játszódó harmadik rész is, amelyben természetesen feltűnik Michelle Rodriguez, Lady Gaga, Alexa Vega, ráadásul egy Justin Bieber robot és egy vasálarcos is, akit a trailer állítása szerint Leonardo DiCaprio alakít, de ez még sokat változhat. Isten óvjon mindannyiunkat.

 

Twice Born:

Penelope Cruz és Emile Hirsch egy párt alakítanak ebben a filmben, ami leginkább a visszaemlékezésekre alapul, hiszen a nő Szarajevóba viszi el a közös gyermeküket, hogy ott meséljen a srácnak arról, hogyan ismerkedtek meg. Amerikában 2013. december hatodikán jelenik meg, nálunk nem tudni. A rendező egyébiránt Sergio Castellitto (Szerelem és pofonok, Ne menj el!).

 

Witching and Bitching:

Újabb horrorparódia, ezúttal ismeretlen nevekkel, viszonylag ismeretlen rendezővel (Egy őrült szerelem balladája). Amerikai megjelenési dátum sincs, de lehet, hogy még lesz. A sztori szerint pár tolvaj rengeteg aranygyűrűt lop, majd út közben rájönnek, hogy azok elvannak átkozva.

 

Cuban Fury:

A Cuban Fury egy átlagos vígjátéknak tűnik, amiben Nick Frost - egy salsa guru - próbál meg visszatérni a tánc és az élet parkettjére. A mellékszerepekben Rashida Jones és Ian McShane. Angliában 2014. február 14-én nyit a film, a hazai dátum viszont még nem ismeretes. Vajon James Griffiths rendező a sikersorozat után ismét megtud minket nevettetni?

Oldalak: 1 2

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.