Manapság sorra készülnek olyan animációs sorozatok, melyek egy-egy klasszikusabb szériát vesznek alapul, csak éppen gyerekkaraktereket tesznek meg főszereplőknek, mint például a közelgő Garfield, a Scooby-Doo vagy éppen a Total DramaRama. A Mentrum beszámolója szerint ezekhez fog becsatlakozni a vadnyugat leggyorsabb pisztolyforgatója, Lucky Luke is, akinek a gyerekkorát ismerhetjük a legújabb, egyszerűen csak Kid Lucky-ra keresztelt sorozat keretein belül.
Az előzetesből abszolúte kivehető, hogy kiknek fog szólni elsősorban ez az alkotás, ők pedig minden bizonnyal nagyon jól fognak majd rajta szórakozni. Ennek ellenére a Dargaud Media nevű francia cég biztosít minket, hogy az eredeti képregényeket vették alapul, így egy ismerős idegent üdvözhetünk majd Kid Lucky személyében. A sorozat egyelőre gyártás alatt van, és úgy néz ki, hogy 52 epizódot rendeltek be első évad gyanánt - az epizódok hossza 12 perc körül fog mozogni. Megjelenési dátumról, valamint magyar bemutatóról eddig nem tudunk semmit.
Ti mit szóltok, üdítő vérfrissítés lesz vagy felesleges próbálkozás?