Azt már a tavalyi Logan Lucky kapcsán is megállapítottuk, hogy mennyire örömteli, miszerint Steven Soderbergh nem tudta tartani a fogadalmát és hátat fordít a filmezésnek. Máris itt a legújabb mozijának az előzetese, amelynek kétségtelenül a legnagyobb érdekessége nem is a koncepciója, hanem az, hogy az egészet iPhone-nal vették fel hagyományos kamerák helyett.
Persze ez nem új keletű, pár éve a Floridai álom rendezője azzal is hívta fel magára a figyelmet, hogy transzvesztitákról forgatott a mindennapos Apple-termékekkel filmet (Tangerine), de talán mégis ez az eddigi legnagyobb ilyen vállalkozás, elvégre korunk egyik legtehetségesebb és legsokoldalúbb (mellesleg Oscar-díjas) rendezője nyúlt a formátumhoz. Maga a film koncepciója nem éppen a legeredetibb, amelyben egy nő (a The Crown első két évadának II. Erzsébete, a hihetetlenül tehetséges Claire Foy) egy elmegyógyintézetbe kerül, ahol a legnagyobb félelmével kell, hogy szembenézzen. De vajon mindez a valóság, vagy csak képzeli?
A filmben még ismertebb névként feltűnik Juno Temple (Gyilkos Joe, Sin City: Ölni tudnál érte) és Amy Irwing (Traffic) is, a bemutató pedig nincs is messze: március 23.