Hirdetés

Vámpírok harcolnak emberekkel a Netflix új anime sorozatában

|

A Vampire in the Garden trailere egyszerre ígér akciót és érzelmi hullámvasutat.

Hirdetés

A Netflix, mint oly sok más műfaj terén, úgy az animés felhozatalban is jelentősen megerősítette a pozícióját az elmúlt években - legyenek azok akár saját gyártásúak, mint a Castlevania, vagy olyan szériák, melyek kizárólagos vetítési jogait sikerült megszerezni. A Netflix most azzal a Studio Wittel áll össze, akiknek többek között az Attack on Titant is köszönhetjük, hogy egy új vámpíros animével rukkoljanak elő májusban, ami a Vampire in the Garden címre hallgat. A projekthez most kedvcsináló előzetes is jár.

Hirdetés

Bár a videó első fele a vámpírok és az emberek közötti kegyetlen harcra fókuszál, a második felében már felsejlik a sorozat sajátos értelmezése és csavarja a már megszokott formulát illetően. A szembenálló felek ugyanis egykoron békében megéltek egymás mellett, mígnem a vámpírok az emberiség ellen fordultak, hogy azok mostanra már csak egyetlen város felett uralkodhassanak. A történet főszereplői a Momo nevű lány, és a Fine nevű vámpírkirálynő lesznek, akik váratlan szövetségre lépnek egymással, hogy visszaállítsák az Édent, azt a helyszínt, ahol a két faj nem gyilkolja egymást.

Az Attack on Titan közreműködőin kívül még olyan anime sorozatokból érkeztek szinkronszínészek és szakmabeliek, mint a Tekkonkinkreet, a Jin-Roh: The Wolf Brigade vagy a Ranking of Kings. A Vampire in the Garden május 16-án kerül a Netflix kínálatába. Ti nézni fogjátok?

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.