Hirdetés

Szeretted a Veronica Marsot? Nézz bele a folytatásba!

|

A magánnyomozó visszatért és első ránézésre semmit sem vesztett a bájából.

Hirdetés

Veronica Mars egy megkerülhetetlen TV sorozat volt, ha a 2000-es években voltál tini, és egy kis változatosságra vágytál a negyvenkettedik CSI sorozat után. A mindössze három évadot megélt széria egyből belopta magát a nézők szívébe, ami nagyobb részt a címszereplő stílusának és egyben Kristen Bell odaadásának tudható be. Jessica Jones mellett a másik fifikás, talpraesett (és nem mellesleg szexi) magánnyomozó 2014-ben még egy önálló, egész estés, teljesen korrekt filmet is kapott, és a rajongók elmormolt imáit végre megint meghallgatta valaki, vagyis folytatódik Mars nyomozó kalandjai.

Hirdetés

Ehhez még egy előzetest is kaptunk, ami igaz, hogy nem árul el sok mindent, de annyi azért a számlájára írható, hogy a hangulatot, a stílust és a remélhetőleg a teljes évadot átölelő misztikumot tökéletesen vissza tudja adni. Ez alapján a történet egy eddig névtelen robbantóra fog összpontosítani, aki a tavaszi szünetben sorra röpíti a levegőbe a fiatalok szórakozóhelyeit, és addig nem áll le, amíg nem teljesítik a követeléseit. Veronica az egyik ilyen bombarobbantásnál jelen is volt, és ennél több se kellett, hogy nekiugorjon ennek az új ügynek.

A Veronica Mars új évada a Hulun fog debütálni és eddig értesülések szerint nyolc epizódot fog felvonultatni. Most nyáron, július 26-án startol majd el.

 

Ti néztétek anno a sorozatot?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.