Kevesebb, mint egy hónap, és megérkezik a DC új, sikervárományos filmje és egyben első női szuperhősmozija, a Wonder Woman. A Warner szuperhősuniverzumával az eddigiek alapján joggal szkeptikus az ember a korábbi filmek vitatható minőségét, valamint a leendő terveik kaotikus kivitelezését tekintve, azonban mind az előzetesek, mind az előrejelzések alapján Patty Jenkins (A rém) mozija megtöri a sormintát. Hogy ideiglenesen, vagy végérvényesen, az még a jövő zenéje.
Ha pedig már zene: a Warner most kiadott, végső előzetese alatt hallható Imagine Dragons klasszikus, a "Warriors" nem csak tökéletesen passzol Diana Prince első megmérettetéséhez, hanem egy valóban epikus filmet ígér. Azt már egyébként tudjuk, hogy a Batman Superman ellenben felcsendülő Wonder Woman téma nem fog felcsendülni, de kíváncsian várjuk, hogy az eddig jobbára tingli-tangli vígjátékokat szerző, majd a tavalyi A fegyvertelen katonával bizonyító Rupert Gregson-Williams mit tesz le az asztalra.
A Wonder Woman június másodikán debütál a mozikban, Gal Gadot, Chris Pine, Danny Huston, Robin Wright és David Thewlis főszereplésével.