Az idei év során három - hol széles, hol relatíve széles nézőközönségi réteget megmozgató - mozifilm is készült, amely napjaink gazdasági helyzetét az osztálykülönbségek tükrében vizsgálta. Egyszer volt Jordan Peele Mi című filmje, ezt követte Todd Phillips Jokere, most pedig itt van Bong Joon Ho legújabb, Élősködők című alkotása. Alapvetően mindhárom film más-más műfaji regisztert, illetve stílust képvisel: Peele a horrort, Phillips rideg, nagyvárosi drámát és jellemtanulmányt választotta témája közegének, Bong pedig jó szokásához híven egy sajátos műfaji kevercsben fejtette ki véleményét. Mind a három film a maga módján sikerrel kommunikálta azon gondolatokat, amelyeket alkotójuk fontosnak vélt kimondani, hogy az osztályok közötti elidegeníthetetlen különbözőségek olyan érzelmek, érzések gyújtópontjául tud szolgálni, amely előbb-utóbb óhatatlanul is erőszakhoz vezethet. És bár vitathatatlan erényekkel bír mind a három film (még akkor is, ha jómagam a Jokert egy egyhangú és bizonyos értelemben felszínes mozinak tartom), Bong filmje az, amely leginkább képes a néző alól kirántani azt a bizonyos szőnyeget.

Az Élősködők egy család történetét meséli el, akik hátrányos anyagi helyzetben tengetik mindennapjaikat és minduntalan azon vannak, hogy valahogyan kihozzák a maximumot saját helyzetükből. A film elején látjuk, amint pénzért pizzás dobozokat hajtogatnak és megpróbálják rávenni a pizzás lányt, hogy bár a munkájukban sok a hiba, csak fizessenek teljes összeget érte. Ezen felül a szomszéd wifijét használják, és nagy pánikot okoz, hogy egyszer csak jelszót kér a telefon a használathoz. Életük folyamatos nyüzsgés és küzdés, minden erejükkel próbálnak megélni szegényes körülményeik között és minden apró lehetőséget megragadnak ahhoz, hogy legalább egy picit jobbá tegyék hétköznapjaikat. Egy nap a két testvér egyikéhez, Kim Ki-woo-hoz bekopogtat egy jó barátja, aki felajánlja neki, hogy tutoráljon egy gazdag lányt angolból, míg ő távol van. Kim ugyan nem jár egyetemre, de ebből nem csinál problémát, húgával gyorsan csináltat egy hamis papírt és máris el tudja magát adni a jómódú családnak. A terv beválik, az első nyelvlecke után pedig beindul a hazugságlavina és egy idő után azon kapjuk magunkat, hogy az egész család befészkelte magát a gazdag házba, kitúrva finom (avagy finoman agresszív fondorlatokkal) az egész személyzetet.

Bong filmje gördülékeny tempóban és metsző következetességgel görgeti előre a maga cselekményét úgy, hogy közben nehéz igazán megjósolni, hová is fog minket vezetni és mi lesz majd a végkimenetel. Aki ismeri a rendező pályaművét, az már megszokhatta azt, hogy cselekményvezetése közben előszeretettel hajtogatja egymásba a különböző műfajokat. Ennek fényében akár egy filmjén belül is megfér a slapstick comedy, a családi dráma és a szörnyhorror okozta izgalmak (lásd: A gazdatest), valamint nem zárja ki egymást a cuki állatfilm és maró konzumkritika (lásd legutóbbi, Okja című filmjét). A tónusváltások legújabb filmjében is kellő hangsúllyal vannak jelen: a nyitójelenetek dinamikusak és humorral telítettek, miközben Bong tisztán, jól érthetően artikulálja a család helyzetét és furfangosságát, leleményességét. Az Élősködők ezek után irigylésre méltó eleganciával megy át jó humorú, lehengerlő átverésfilmbe, hogy aztán aljas hirtelenséggel váltson át valami olyanba, amely műfaji határokat feszegetve kokettál a horrorral.

Az Élősködők ellentétben Phillips Jokerével úgy rajzolja fel az anyagi jólétben és szűkösségben élő emberek különböző árnyalatait, hogy mindeközben ügyesebben is játszik a nézői elvárásokkal és az empátiánkkal. Nincsenek olyan éles határvonalak a két osztály képviselői között morális szempontból, így végig a szürke zónában vagyunk - a gazdag nem feltétlen gonosz és elítélendő, a szegény nem feltétlen gerinces, viszont adott esetben piszkosul irigy, de mégis, egyik félnél sem tudunk egyértelműen ítéletet mondani. Ahogy Bong sem tör pálcát senki felett, részrehajlás és előítélet nélkül mutatja meg azt a tátongó szakadékot, mely felső- és alsó osztály között tátong. Filmjében megmutatja, hogy mindenki cselekszik a maga keretei között, a maga igényeit hajkurászva: szegény csak jól akar élni és belekóstolni a pénzes életbe, a gazdag fenn akarja tartani gazdagságát és ragaszkodik a jóléthez és annak minden luxusához, amelyet magától értetődőnek tart. Ezek az ellentétek pedig - Bong olvasatában - elkerülhetetlen konfrontációhoz és kirobbanó erőszakhoz vezetnek. Amikor ez megtörténik - pontosabban még az erőszak felvezetésénél - a film éles fordulatot vesz, de egy percig sem éreztem úgy, hogy a rendező azért váltogatná a tónusokat, mert nincs jobb dolga és hencegni akar az ötleteivel.

Ugyan egy-két helyen kissé határán van a túlzásnak (kiváltképp a pince-jelenetnél), de ezek a jelenetek sem zökkentettek ki engem annyira - már csak azért sem, mert a végén Bong nagyon szépen helyet talál ezeknek a történéseknek is a szívünkben és valamelyest igazolja mindezzel az adott kilengéseket. Arról nem is szólva, hogy minden ilyen váltás a karakterek cselekedeteiből alakult ki és minden ilyen váltás nekem nézőnek remek alkalmat nyújtott arra, hogy felülvizsgáljam a látottakat, és hogy kiszakítson a komfortzónából (amit ez a film amúgy is inkább csak hírből ismer). Elég például egyetlen fintor az arcon és máris elborul minden. Bong szenvtelenül, élesen és kíméletlen őszinteséggel beszél az olyan apró különbségekről osztályok között, mint a testszag, vagy éppen az, hogy milyen igények lépnek fel egy születésnapi zsúron. Fontos azonban, hogy a lenézés a film szerint sohasem direkt történik, ahogyan az irigység sem, a két fél egymás irányában alázatos és udvarias - a felszín alatt fortyognak csupán az indulatok, elfojtva. Mondjuk úgy: élősködve az emberen.

Ha össze lehetne hasonlítani a rendező előző munkáival, a rendkívül pozitív felhozatalt tekintve is előkelő helyen szerepelne az Élősködők. Ami a témát illeti, érezhetően sok áthallás van az előző alkotásai között: hozta magával a Snowpiercer és az Okja társadalomkritikai vonalát, miközben a filmjei legtöbbjére jellemző család-dinamikát is hangsúlyosan használja, mint kulcsmotívumot. A tónusváltások azonban talán A gazdatest óta itt működnek a legjobban és a feszültséget is még gördülékenyebben, még pontosabban adagolja, mint bármely másik filmjében (kivételt képez talán a Memories of Murder című lassú tűzön fortyogó drámája). Mindent összevetve tehát nem érzem túlzásnak kijelenteni, hogy az Élősködők egy eddig is zseniálisnak tartott rendező újabb remekműve, emellett pedig az év egyik legszórakoztatóbb és egyben legmaróbb mozgóképes alkotása. Még úgy is, hogy így elsőre a befejező képsorok hagytak bennem némi hiányérzetet.