Hirdetés

2020 tovább büntet: csúszik a King's Man - A kezdetek bemutatója

|

2020 kapcsán már nem igazán tudnánk úgy megszólalni, hogy a modor mutassa, mit érünk...

Hirdetés

Újabb film csúszott át 2021-re. A kaszás, amit 2020-ként emlegetünk, ezúttal a King's Man - A kezdetekre csapott le. A népszerű Kingsman filmek előzménytörténete eredetileg 2019 őszén debütált volna, azóta pedig már háromszor csúsztatták el a premier dátumát. Sajnos várható volt a lépés a Disney részéről, tekintve, hogy a film szeptember 18-án érkezett volna és semmiféle marketinget nem láthattunk az utóbbi időben.

Hirdetés

Nos, egy ideig nem is fogunk: a friss döntés eredményeképpen a film 2021. február 26-án érkezhet majd a mozivásznakra. A King's Man: A kezdetek a brit titkos ügynökség alapítását, illetve működésének kezdeti éveit mutatja be az 1900-as évek hajnalán, az akkori ügynökök pedig korabeli történelmi zsarnokokat és bűnügyi mesterelméket próbálnak majd felvilágosítani, hogy bizony a modor mutatja, mit is érnek.

Ezen felül néhány egyéb dátum is érkezett: Chloé Zhao, mielőtt leszállítja nekünk az Örökkévalókat, előtte a Nomadland című filmjét mutathatja be a közönségnek még idén, december 4-én. Apropó Örökkévalók, szintén friss hír, hogy a címből eltűnt az "Az" (vagyis a "The") előtag, immáron simán Örökkévalók a film hivatalos címe - jelenlegi állapotok szerint 2021. február 12-én nézhetjük, de persze erre már nem mernénk fogadni. Egy újabb Pixar-film, a Luca is dátumot kapott: az olasz környezetben játszódó felnövéstörténet 2021. június 18-án érkezik a mozikba.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.