A monológok rendkívül hasznosak egy filmben. Ezek által jobban megismerhetjük az adott karaktereket, a céljaikat, a vágyaikat, részletesebb jellemrajzokkal találkozhatunk. Valamint a monológok játszhatnak az érzéseinkkel; egyik pillanatban félelmet, haragot, megbánást vagy undort válthatnak ki belőlünk - a másikban pedig örömöt és jókedvet, sőt még motiválhatnak, ösztönözhetnek is. Emiatt igazi kultúrája lett a monologizálásnak a filmekben, így nem éppen sétagalopp a legjobbakat kiválasztani.
A cikksorozatunk első részében mégis erre vállalkozunk, de érdemes már itt, a legelején leszögezni, hogy ez nem egy rangsor. Randomra, véletlenszerűen soroljuk fel a szerintünk legjobb monológokat (és beszédeket, mert egybevettük a kettőt). Jelenleg nem az volt a célunk, hogy versenyeztessük őket, hanem hogy elmerüljünk veletek a legcsodálatosabb monológokban, amiknek szem- és fültanúi lehettünk a hosszú-hosszú évek során. És mivel hosszúra nyúlt a lista, egy második is készülőfélben van.
Ponyvaregény - Ezékiel 25:17
"Az igaz ember járta ösvényt mindkét oldalról szegélyezi az önző emberek igazságtalansága, és a gonoszok zsarnoksága. Áldott legyen az, ki az irgalmasság és jóakarat nevében átvezeti a gyöngéket a sötétség völgyén, mert ő valóban testvérének őrizője, és az elveszett gyermekek meglelője. Én pedig lesújtok majd tereád hatalmas bosszúval és rettentő haraggal, és amazokra is, akik testvéreim ármányos elpusztítására törnek, és majd megtudjátok, hogy az én nevem az Úr, amikor szörnyű bosszúm lesújt reátok."
A cápa - Quint bombás monológja
"A víz hirtelen vörös lesz, és te hiába sikoltozol, hiába rúgkapálsz, jönnek a cápák, és darabokra tépnek. Aztán mire felkelt a nap, száz ember veszett oda. Nem tudom, hány cápa volt, talán ezer, óránként felfaltak átlagban hat embert. Aztán csütörtök reggel megláttam az egyik barátomat, Bobby Robinsont Clevelandből. Baseball-játékos volt, méghozzá válogatott. Azt hittem, hogy alszik. Megböktem, hátha felébred. Lemerült, aztán felbukkant, aztán megint lemerült... és ez így ment. Igen... a derék alatt ketté volt harapva."
A diktátor - A film végi nagy beszéd
"A kapzsiság mérgezte az emberek lelkét, gyűlölte a világot, lúd lépett a nyomorúságba és a vérontásba. Gyorsaságot fejlesztettünk ki, de bezártuk magunkat. A bőséget biztosító gépek elengedtek bennünket. A tudásunk cinikussá tett bennünket. A mi okosságunk, kemény és bizonytalan. Túl sokat gondolunk és túl kevésnek érezzük magunkat. Több, mint gép, amire szükségünk van az emberiségre. Több mint okosságra van szükségünk kedvességre és szelídségre. E tulajdonságok nélkül az élet erőszakos lesz, és minden elveszik…"
A remény rabjai - Red utolsó monológja
"Élni akarsz jobban, vagy pedig meghalni? Átkozottul igaz… Életemben második alkalommal szegtem meg a törvényt; engedély nélkül elhagytam a várost. Remélem, emiatt nem fogják lezárni az utakat… egy ilyen vén sittes miatt… Olyan izgatott vagyok, hogy alig tudok nyugodtan ülni, úgy kavarognak a gondolatim. Ez olyan érzés, melyet csak szabad ember ismerhet. Egy olyan szabad ember, aki hosszú útra indul, de az út kimenetele bizonytalan. Remélem, sikerül átjutnom a határon. Remélem, találkozom a barátommal és megrázhatom a kezét. Remélem, az óceán olyan kék, mint álmaimban volt. …remélem…"
Hálózat - Howard tévés beszéde
"Nem kell elmondanom önöknek, hogy a dolgok rosszak. Mindenki tudja, hogy a dolgok rosszak. Válság van. Mindenkit kirúgnak, vagy attól fél, hogy kirúgják. A dollár egy fityinget nem ér, a bankok csődbe mennek, a boltosok puskát tartanak a pult alatt. A punkok megvadulnak az utcán, és nincs senki, aki tudná, mit kellene tenni, és nincs vége. Tudjuk, hogy a levegő belélegezhetetlen, az étel ehetetlen, és mi csak nézzük a tévét, miközben a helyi bemondó úgy számol be arról, hogy ma tizenöt gyilkosság és hatvanhárom erőszakos bűncselekmény történt, mintha ez lenne a természetes. Tudjuk, hogy a dolgok rosszak, rosszabbak a rossznál. Őrültek. Mintha minden mindenütt megőrült volna, ezért inkább ki sem mozdulunk. Ülünk az otthonunkban, és a világunk egyre jobban összemegy, és azt mondjuk: >>Kérem, legalább hagyjanak egyedül a nappalimban. Legyen pirítós sütőm, tévém és gumiabroncsom, és meg sem szólalok. Csak hagyjanak békén.<< Nos, én nem hagyom békén önöket. Azt akarom, hogy dühösek legyenek."
Annie Hall - A nyitány
"Van egy régi vicc: két idős hölgy üldögél a catskillsi hegyi üdülő teraszán. Azt mondja az egyik: észrevetted drágám, hogy itt milyen ócskán főznek? Mire a másik: igen és milyen kicsi adagokat adnak… Hát ez az… Valahogy alapvetően én is így vagyok az élettel. Tele van magánnyal, nyomorúsággal, szenvedéssel, boldogtalansággal és mégis az a baj, hogy olyan gyorsan elmúlik… A másik számomra fontos mondás, amelyet az emberek általában Buster Keatonnek tulajdonítanak, bár szerintem Freud agyából pattant ki, méghozzá a tudatalattival kapcsolatban. Nagyjából így hangzik, szabadon idézve: sose szeretnék olyan klubhoz tartozni, amelyik engem elfogadna tagnak. Amióta felnőtt vagyok, ez a mondás határozza meg a nőkhöz való viszonyomat."
A cikk folytatódik, lapozz a következő oldalra!