Hirdetés

A mozitulajok a Disney+-ot okolják a Fekete Özvegy csökkenő bevételei miatt

|

Nagyon jól nyitott Scarlett Johansson filmje, aztán alább hagyott a nézők lelkesedése.

Hirdetés

Cate Shorthand rendező Fekete Özvegy című filmjéről, amely egyben az MCU legújabb darabja, mondtak a kritikusok és a nézők jót meg rosszat is egyaránt, azt azonban nem lehet tőle elvitatni, hogy szinte mindenki kíváncsi volt rá és bevonzotta az embereket a filmszínházakba. Ez egyrészt örömteli, másrészt azért az örömbe némi üröm is vegyül - ha a külföldi mozitulajdonosok álláspontját vesszük alapul. 

Hirdetés

Ami a mocskos anyagiakat illeti, a Fekete Özvegy már az első hétvégéjén megkeresett 80 millió dollárt, amely csípőből lekörözte mindazon filmeket, amelyek a 2020-as évben a mozikba kerültek. Ez így önmagában persze nem nagy szó, mert minden szempontból meglehetősen hányaveti év volt a tavalyi (és így is csak nagyjából a felét kereste meg a Marvel Kapitány első hétvégés bevételének), de Covid-kontextusban nézve nagyon jó dolognak számít. Hiszen ez azt jelenti, hogy az emberek szomjaznak a nagyvásznas élményekre és örömmel tértek vissza a légkondicionált termekbe, hogy filmet fogyasszanak. 

Nem szabad elmennünk azonban szó nélkül amellett sem, hogy mindeközben a stúdió a Disney+-ra is feltette a filmet extra díj fejében, így a mozis megjelenésével párhuzamosan az otthon kényelmében is élvezhették az arra vágyók az alkotást. Ez pedig akárhogy is nézzük, nyilvánvalóan hozzájárul ahhoz, hogy esetleg ne menjenek el a moziba annyian, amennyien alapból elmentek volna. Nem tartja véletlennek tehát a Mozitulajdonosok Szövetkezete azt, hogy a bevétel a második héten visszaesést produkált (ekkor már csak 26 millióról beszélünk) és ilyen szempontból legyűrte őt a maga 31 milliós hétvégi számaival a Space Jam: Új kezdet.

Függetlenül attól az állítástól, hogy ez a járvány-által inspirált megjelenési stratégia sikeres volt a Disney számára, demonstrálja, hogy az, ha exkluzívan csak moziban láthatunk valamit, akkor több bevételt biztosít a mozik számára. 

- fejtette ki a Szövetkezet egy sajtónyilatkozatban. 

A film globálisan 219 milliót termelt már, valamint az streaming-előfizetésekkel plusz 60 milliót, ami szép szám és amely a Disney pénztárcáját jelentős mértékben növeli. Éppen csak jogosan fájlalják a mozisok, hogy ezt az összeget meg lehetett volna keresni akár a mozis bevételekkel is. Ha nem is egyből és azonnal, de relatíve hamar. A sajtóközleményben arra is kitérnek, hogy a streamingre való felkerülésnek az is az ára, hogy torrentoldalakon is elérhető válik az alkotás, ami viszont már senkinek nem számít nyereségnek. Az biztos, hogy ezen a stratégián lesz még mit dolgozniuk az illetékeseknek - mert bár jelenleg kifizetődőnek tűnik, nem biztos, hogy hosszú távon ez lesz a legjobb megoldás. Éppen ezért a sajtóközlemény írói remélik, hogy ezt a szituációt majd a Covid-helyzettel együtt magunk mögött tudhatjuk. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.