Hirdetés

Így készült videó érkezett A múmia rebootról

|

A hamarosan érkező A múmia forgatásáról érkezett egy videó.

Hirdetés

Idén nyáron indul útjára a Universal szörnyuniverzuma az újragondolt A múmiával, melyről decemberben kaptuk meg az első kedvcsinálót, mely bár első pillantásra nem nézett ki többnek egy üres akciófilmnél, azért mi még bízunk benne, hogy a végeredmény nem lesz kiábrándító. Reméljük az új előzetes már ennek az előjele lesz, amíg azonban erre várunk, a marketingesek egy kulisszák mögötti videóval lepett meg minket.

Hirdetés

A stúdió egyébként elég komolyan gondolja ezt az univerzumépítést, hiszen a filmben már feltűnik Russell Crowe személyében Dr. Jekyll is, de rajta kívül még az univerzum tagja lesz (elméletileg) a Láthatatlan ember Johnny Depp képében, Frankenstein Javier Bardem(?) képében és Farkasember (Dwayne Johnson?) is, illetve sokáig úgy volt, hogy a 2014-es Az ismeretlen Drakula mozifilm is ebben az univerzumban játszódik, ám ezt azóta megcáfolták.

A múmia rebootja 2017. június 9-én érkezik a mozikba Alex Kurtzman rendezésében, főszerepben pedig Tom Cruise és Russell Crowe mellett Annabelle Wallis, Sofia Boutella valamint Jake Johnson.

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.