Hirdetés

Mégsem jön 2018-ban az Avatar 2

|

Meglepődik még ezen bárki is?

Hirdetés

Jelentsük ki rögtön az elején, hogy a Világ Ura, James Cameron mostanra már elérte, hogy teljes közönnyel viseltessünk az Avatar évek óta halogatott folytatása/folytatásai iránt. A 2009-es első folytatásának kitűzött dátuma éppúgy változik most már nem csak évről évre, hanem hónapról hónapra, mint a folytatások száma. Legutóbb már úgy tűnt, hogy jövőre érkezhet is a folytatás, és nyáron kezdődhet is a forgatás, de mivel Cameron egyszerre akarja leforgatni a második, harmadik, negyedik és ötödik (!!!) részt, már sejthető volt, hogy a 2018-as dátum tarthatatlan lesz.

Hirdetés

Ezt most James Cameron erősítette meg egy interjúban, mondván egy ekkora nagyszabású történetet nem lehet csak úgy összecsapni.

2018 tarthatatlan. Még nem hirdettünk konkrét premierdátumot. Amit meg kell érteniük az embereknek, hogy ezek ütemezett megjelenések. Mi nem csak az Avatar 2-t készítjük el, hanem az Avatar 2-t, 3-t, 4-t és 5-t. Ez egy epikus vállalkozás... Szóval tudom, hogy mivel fogom tölteni az elkövetkező 8 évemet. És ez nem egy ésszerűtlen időkeret. Adva volt számunkra 4 és fél év, hogy elkészítsünk egy mozit, most pedig adva van 8 négyhez... Ez a napi munkám és hamarosan ezzel kelek és fekszem. Már elég jól megterveztük a lényeket és a díszleteket. Nagyon izgalmas dolog. Bárcsak megoszthatnám mindezt a világgal. De bizonyos mértékben tartóztatnom kell magam és akkor felvonni a függönyt, amikor elérkezik a megfelelő idő.

És Cameron ugyan csínján bánik az információkkal, a Pandora - Az Avatar világa nevezetű showműsor kapcsán mesélt ezt-azt a folytatásokról, ami kissé SPOILERESRE sikerült, ezzel talán kicsit előbb fellebbentve a függönyt, mint kellett volna.

Ugyebár ott az Avatar, az első film, aztán a négy folytatás, amiket most csinálunk és mindaz után a rengeteg konfliktus, harc és háború után, amit az emberek és a Na'vik generációi vívtak egymással, a Na'vik üdvözöltek minket, hogy jobban megértsük a természetet és önmagunkat.

A szereplőgárdát legalább már korábban megerősítették és gyakorlatilag mindenki visszatér a folytatás(ok)ban, még azok is, akik elhaláloztak, így Sam Worthington, Zoe Saldana, Sigourney Weaver és Stephen Lang is. Nem szeretnénk cinikusnak tűnni (habár ezek után talán már megengedhetjük magunkat), de lassan valószínűbb, hogy előbb lép az ember a Marsra (amit legkorábban 2033-ra jósolnak), minthogy a mozinézők újra elmerüljenek Pandora világában.

   

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.