Hirdetés

Az egyik Marvel-gonosz visszatérhet A Hangya 3-ban

|

Habár még nem biztos a trilógia zárlata, a színész nyilatkozott a karakterével kapcsolatban.

Hirdetés

A Hangya 3-nak nem áll túlzottan jól a szénája. Annak ellenére, hogy a Bosszúállók: Végjátékban igencsak nagy szerepe volt a Paul Rudd által megformált Scott Langnek, a stúdió eddig nem nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy készülne-e a trilógia befejező része. Ezt a döntést persze sok dolog határolja, többek között az első két rész bevételi adatai, illetve az sem túl reményteli, hogy maga Rudd, a főszereplő sem biztos a folytatásban. Ennek ellenére A Hangya és a Darázs egyik színésznője, nevezetesen Hannah John-Kamen a minap egy interjúban fejtette ki a Marvellel való kapcsolatát és a karakteréről is ejtett pár szót.

Hirdetés

Hannah John-Kamen volt azon pozitív elemek egyike A Hangya folytatásában, melyek mégis élvezhetővé és szórakoztatóvá tudták varázsolni a filmet. A színésznő Ghostot (polgári nevén Ava Starr-t) alakította a produkcióban, aki éppenséggel a film egyik antagonistája volt. Az ő karaktere és egyben háttere egy kissé szakított a szuperhősös közhelyekkel, amire a film vége is nagyban ráerősít, így a rajongók okkal kérdezhetik, hogy Ghost fel fog-e tűnni még a közeljövőben.

John-Kamen a rá jellemző poénkodással és humorral így nyilatkozott a karakteréről és magáról a Marvel Studios-ról:

"Az MFU-ban [Marvel Filmes Univerzum] vérrel kell aláírnod a szerződésed, majd utána össze kell varrnod a szádat. Mindössze annyit mondhatok (a karakterrel kapcsolatban), hogy Ghost még nem halt meg."

Ez a fentiek ellenére kisebb reménykedésre ad okot, és ha hozzávesszük azt a tényt is, hogy elviekben már elkészült A Hangya 3 forgatókönyve, akkor nagy rá az esély, hogy mégis megkapjuk a trilógia lezárását. Ti örülnétek neki?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.