Hirdetés

Befejeződött az Avatar 2 forgatása

|

És már a harmadik rész munkálatai is nagyon jól állnak.

Hirdetés

Eredetileg 2014-ben debütált volna a mozikban James Cameron legnagyszabásúbb filmjének, az Avatarnak a második része, ám az elhúzódó forgatások, valamint a koronavírus miatt jelenleg 2022 decemberére van kitűzve a film, vagyis még mindig két évre vagyunk attól, hogy kiderüljön, milyen oknál fogva döntött végül úgy a rendező, hogy folytatást készít minden idők egyik legjövedelmezőbb alkotásához. 

Hirdetés

Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem haladnának a felvételek elkészítésével, mi több, Cameron nemrég azt is elárulta Arnold Schwarzeneggernek egy, az Austrian World Summit természetvédelmi konferencia alkalmából lezajlott beszélgetésen, hogy minden élőszereplős jelenetet felvettek az Avatar 2-höz, sőt, az Avatar 3. munkálataiból sincs már sok hátra.

Az Új-Zélandon zajló munkálatok tehát jól állnak, a rendező pedig ezt százalékokkal is szemléltette: az Avatar 2-nél 100, az Avatar 3. esetében 95%-ot mondott a projekt állapotára, összesen pedig 10%-nyi munka van hátra a felvételekből. Ki kell azonban emelnünk, hogy itt a rendező csak a "live-action", azaz az élőszereplős jelenetekre gondolt, vagyis a mindenféle CGI és VFX-megoldások, valamint az egyéb utómunkálatok még csak most jönnek, ami egy ilyen filmnél biztos, hogy nagy kihívás lesz. Azért reméljük, hogy 2022-re most már tényleg elkészülnek vele.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.