Hirdetés

Betiltották a Harry Potter-regényeket egy amerikai katolikus iskolában

|

Az iskola vezetője nyilatkozott is a könyvek betiltása kapcsán.

Hirdetés

Akár szeretjük a regényeket, akár nem, azt mindenképpen el kell ismernünk, hogy maga a Harry Potter akkora kultusz lett a 2000-es évek elején (ami még napjainkig is tart), hogy gyermekek millióit tudta rávenni az olvasásra - bárki, aki kicsit is tisztában van a mai oktatással, tudja, hogy ez mekkora nagy szó. Ehhez persze hozzátartozott az a tény, hogy a regényekből készült filmeket is zabálták az emberek, ezeknek pedig még külön folytatásokat is írtak (Legendás állatok és megfigyelésük első, illetve második része.) A popkultúra egyik kikerülhetetlen mérföldkövévé váltak a Harry Potter-könyvek, és pontosan emiatt annyira letaglózó és egyben mérhetetlenül furcsa, hogy Amerikában kitiltották ezen könyveket egy iskolából.

 

Hirdetés

A The Independent számolt be arról, hogy Dan Reehill tiszteletes, aki a Tennessee államban található St. Edward Katolikus Iskola vezetője, kitiltotta az összes Harry Potter-regényt az intézmény könyvtárából. Döntését a következőkkel indokolta:

"Ezen regényekben a mágiának mind a jó és mind pedig a rossz oldalát láthatjuk, ami így nem igaz, hiszen ez csak egy furfangos elterelés. A könyvekben olvasható átkok és varázslatok valóban átkok és varázslatok, melyeknek hangos felolvasása megidézhet különféle gonosz lelkeket."

Reehill elmondása szerint egyenesen büntetendő lesz, ha az iskolában valamelyik diákot rajtakapnak Harry Potter-regényeket olvasni, viszont a tiszteletes (akarva-akaratlanul) hozzátette, hogy ezen könyveket persze olvashatják a nebulók az otthonaikban. Ám külön felszólították a szülőket, hogy még otthon se engedjék ezeknek a "tanulmányozását", hiszen ezzel akár bűnbe is eshetnek a gyermekeik. (Ezzel persze nagyrészt csak azt fogják elérni, hogy a teljes iskola Harry Pottert fog olvasni, hasonlóan mint amikor J. D. Salinger Zabhegyező c. művét is betiltották.) Maga J. K. Rowling, a Harry Potter-regények írója még nem nyilatkozott ezzel kapcsolatban.

Ti mit gondoltok; valóban igazi átkokat és varázslatokat tartalmaznak ezen történetek?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.