Hirdetés

Trailer elemzés: Bosszúállók: Végtelen háború

|

Reméljük, hogy volt időtök néhányszor végigpörgetni a Bosszúállók: Végtelen háború előzetesét, mert most eljött az ideje annak, hogy kielemezzük a legérdekesebb képkockákat.

Hirdetés

Ahogyan az várható volt, a Bosszúállók: Végtelen háború első trailere felrobbantotta az internetet. A Marvel szerencsére nem lőtt le semmilyen nagyobb poént vagy olyasmit, amire ne számítottunk volna, viszont az előzetes így is kellően izgalmas lett ahhoz, hogy úgy álljon fel a szőr a karunkon, mint Pókembernek, mikor veszélyt érez.

Hirdetés

A következőkben végigmegyünk a trailer legérdekesebb pontjain, amelyek fontosak lehetnek a történet szempontjából, beigazolnak régóta sejtett dolgokat vagy egyszerűen csak menőn néznek ki. Figyelem, akik még nem látták a Thor: Ragnarököt, azoknak némiképp spoileres lehet ez az írás!

A nyitó képsorok Tony-t (Robert Downey Jr.) ábrázolják, akit láthatóan nagyon nyomaszt valami és egyértelműen úgy fest, mint aki éppen egy csatán van túl, de a trailer folytatását eltekintve simán lehet, hogy ez rögtön valahonnan a film elejéről származik. És abban sem vagyunk biztosak, hogy a piszkos kéz, amit szorongat az a sajátja ugyebár. Ezt követően nyugtázhatjuk, hogy Bruce Banner (Mark Ruffalo) végre visszatért a Földre és hozzá illően egy hatalmas mélyedést hagyott a padlón...

...na meg a tetőn is! Úgy fest, hogy a doktor egy egészen másik Doktorhoz csapódik be a Sanctum Sanctorumba, akinél szerencsére ott van Agamoto szeme, ami némileg megkönnyíti a renoválást. Különösen tetszik itt, ahogy Strange (Benedict Cumberbatch) és Wong (Benedict Wong) összenéznek. A további jelenetek alapján feltételezhető, hogy a dühöngő zöld szörnyeteg éppen Loki miatt került ide, akivel a Thor: Ragnarök végén még egy fedélzeten tartózkodtak.

A képregények olvasóinak nem újdonság és már a Polgárháború alatt is lehetett érezni a feszültséget, most pedig úgy tűnik, hogy a vásznon is beteljesült Vízió (Paul Bettany) és Skarlát boszorkány (Elizabeth Olsen) románca. Talán éppen annak érdekében, hogy a nézők ne nézzenek furcsa szemmel erre a különös kapcsolatra a készítők úgy döntöttek, hogy Víziót itt emberi formában fogják ábrázolni (valószínűleg az Elme Kő erejével), de a végtelen kő azért még ott csillog a homlokán... egyelőre. (Azt pletykálják egyébként egy castingfelhívás alapján, hogy a vásznon is megszülethetnek a pár ikergyermekei, Wiccan és Speed, akik a képregényekben tagjai voltak az Ifjú Bosszúállóknak, de ez csak elmélet). 

A trailer első felét végigkísérik Nick Fury (Samuel L. Jackson) szavai, amelyek az első Bosszúállók filmben hangoztak el és azt ecsetelik, hogy miért tartották fontosnak a csapat megalapítását. A narrációt nem egy az egyben Fury biztosítja, hanem az aktuálisan képernyőn lévő karakterek hangjait hallhatjuk a bevezető folyamán.

Strange-hez, Bannerhöz és Wonghoz végül Stark is csatlakozik. A film során eleinte külön kis csoportokban fognak harcolni a szuperhősök, különböző helyszíneken és ezek közül az egyik banda a képen látható négyes lesz, akik New York utcáin szembesülnek Thanos (Josh Brolin) támadásával. Több rajongó is kiszúrta egyébként, hogy Tony azt a telefont tartja a kezében, amit Steve Rogers az Amerika Kapitány: Polgárháború végén adott neki "arra az esetre, ha szükség lenne rá." Bizonyára itt találkozik majd először Doctor Strange és Vasember, vagyis a két Sherlock, szóval csalódottak lennénk, ha nem sütnének el legalább egy erre utaló poént. 

A Nagy Almát persze nem egyedül ők védelmezik, hiszen Peter Parker (Tom Holland) is itt tartózkodik, akinek a Pókember: Hazatéréskor még csak pislákoló, de azóta egyre jobban felerősödő pókösztöne figyelmeztet a közelgő veszélyre.

A Thor: Ragnarök még komplexebbé és bonyolultabbá tette a Loki (Tom Hiddleston) iránti érzelmeinket. A trükkös isten jellemében megcsillant a jóakarat is az önző húzásai ellenére. A film során volt egy pillanat, amikor megszerezhette a Tesseractot Asgardból, ám nem derült ki, hogy mi lett a nagyerejű ereklye sorsa. Mostanáig... Loki nem volt képes ellenállni a csábításnak és lenyúlta a végtelen követ rejtő tárgyat és nagyon úgy néz ki, hogy önként adja át Thanosnak, ezzel beteljesítve azt a célt, amivel a Bosszúállók 1-ben a Földre érkezett. Elgondolkodtató, hogy vajon mit fog vele tenni Thanos, miután Loki korábban folyamatosan kudarcot vallott.

Az Őrült Titán megérkezik a bolygóra, méghozzá látszólag arra a hatalmas forgó platformra, amit Peter Parker a busz ablakából kipillantva látott meg az égen lebegni korábban. Immáron teljes harci szerelésben, a Stark által készített új ruhában Pókember megérkezik a helyszínre, hogy a jelek szerint elsőként szálljon szembe a földönkívüli hódítóval. Kérdés, hogy mikor fogadta el Starktól a ruhát, hiszen a Pókember: Hazatérés végén ugyebár elutasította. 

Mielőtt ez a szál tovább bontakozna, a trailerben egy másik ismerős arc is felbukkan. Steve Rogers, azaz Amerika Kapitány (Chris Evans) szépen megszakállasodott és úgy fest, hogy jelenleg Wakandában tartózkodik. Fekete Párduc (Chadwick Boseman) felszólítja az embereit a védekezésre és viccesen odaveti, hogy: "Valaki, adjon már ennek az embernek egy pajzsot!". Vajon ismét Amerika Kapitány válik belőle vagy már végérvényesen eldobta ezt az identitást és a képregényekből ismert Nomaddá vált? Vagy egyik sem? Mindazonáltal itt láthatjuk először a Black Order egyik tagjának, azaz Thanos egyik gyermekének lándzsáját: ő Proxima Midnight. 

Ezután felgyorsulnak az események és a Bosszúállók tusáit láthatjuk a különböző ellenfelekkel szemben. Thanos nem érkezett erősítés nélkül és egy egész hadseregnyi földönkívüli harcos támad rá Wakandára (talán itt rejtőzik az utolsó végtelen kő?). Az biztos, hogy a Végtelen Kesztyűn egyelőre még több a hiányzó elem, de ez nem sokáig marad így, hiszen Víziót is meglepően könnyen teríti le az Őrült Titán két hadnagya, Corvus Glaive és Proxima Midnight, akik megszerzik tőle az Elme Kövét.

A következő jelenetben a még nem a végleges CGI-minőséget tükröző Thanos felpattintja kesztyűjére a Tesseractból kinyert Tér Követ, aztán láthatjuk, hogy ezen kívül még csak egy van meg neki. Ez az egy nem más, mint a lila Hatalom Köve, amit a Galaxis Őrzői első részében láthattunk és amit Xandaron zártak el a Nova Corps őrizetében. Úgy fest, hogy ez volt Thanos első megállója, mielőtt a Földre érkezett volna és a fenti kép tanulsága szerint nem telik bele sok időbe, hogy háromra duzzadjon a birtokában lévő kövek száma.

Thanos könnyedén kiüti Vasembert és gyorsan visszaváltunk a wakandai csatára. Fekete Párduc seregét nem csak a Kapitány, hanem Bucky Barnes, azaz a Tél Katonája (Sebastian Stan), valamint Sólyom (Anthony Mackie) is erősítik. Az összecsapás gigászinak ígérkezik, a képsorokat pedig egy háttérképnek is beillő roham zárja, ahol már Fekete Özvegy (Scarlett Johansson), Hulk, Hadigép (Don Cheadle) és Okoye (Danai Gurira) is a csapatot erősítik. Ezek szerint Banner nem marad végig New Yorkban és ő is Wakanda segítségére siet. Nagyon kíváncsian várjuk az első találkozást közte és Natasha között.

Miután a trailer végén felcsendül Alan Silvestri zseniális és libabőrözős Bosszúállók-témája, a videó olyasmivel zárul, amiből a Comic-Conos előzetes már többet mutatott, de nekünk még várnunk kell a kiteljesedésére. Thor az űrben köt ki, ahol a Galaxis Őrzői bukkannak rá hajójukkal. Ennek a találkozásnak az első, rövid pillanatát tuszkolták be ide. A csapat összeállítását és főképpen Groot méretét elnézve nagyjából ott tartunk időben, ahol a Galaxis Őrzői 2 stáblistás jelenete lezárult. 

Számunkra ezek voltak azok a jelenetek a Bosszúállók: Végtelen háború első előzetesében, amelyek leginkább tetszettek. A galériánkban még több elcsípett fotót nézhettek meg a trailerből. Nektek melyik a kedvenc pillanatotok?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.