Hirdetés

Brutális szereplőgárdával jön Wes Anderson következő filmje

|

A költői hangvételű Asteroid City az 1950-es évek Amerikájában fog játszódni.

Hirdetés

Wes Anderson (A fantasztikus Róka úr, Holdfény királyság, A Grand Budapest Hotel) rajongói örülhetnek, hiszen a népszerű író-rendező még az idén egy újabb nagyjátékfilmmel jelentkezik majd. Az Asteroid City történetét Anderson, valamint alkotótársa, a korábban az A Francia Kiadás, illetve a Kutyák szigete sztorijába is besegítő Roman Coppola jegyzi.

Hirdetés

Miként azt a kedvcsináló összefoglalja, az Asteroid City költői meditáció az élet értelméről: 

"Egy kitalált amerikai sivatagi város, valamint az Ifjú Csillagászok Találkozójának történetét meséli el történetét meséli el 1955 körül. Az eseményre az ország minden részéből összegyűlnek a diákok és szüleik, hogy tudományos versennyel, pihenéssel, kikapcsolódással, komédiával, drámával, romantikával és más egyébbel üssék el az idejüket."

Anderson tehát a jelek szerint nem tervez változtatni a bevált recepten: ezt igazolandó, művében újfent kismillió sztár fog feltűnni. A főszereplőket Jason Schwartzman, illetve Scarlett Johansson alakítják majd. Rajtuk kívül pedig Tom Hanks, Tilda Swinton, Bryan Cranston, Ed Norton, Adrien Brody, Liev Schreiber, Hope Davis, Stephen Park, Rupert Friend, Maya Hawke, Steve Carell, Matt Dillon, Hong Chau,Willem Dafoe, Margot Robbie,Tony Revolori, Jake Ryan, Grace Edwards, Aristou Meehan, Sophia Lillis, Ethan Lee, Jeff Goldblum és Rita Wilson garantáltan fel fognak tűnni az alkotásban.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.