Hirdetés

Családi filmmel debütál a Netflixen a Freaky és a Boldog halálnapot rendezője

|

A We Have a Ghost címen érkező családi filmben David Harbour és Anthony Mackie is feltűnnek majd.

Hirdetés

Christopher Landon az elmúlt években a horrorfilmek szerelmesei számára lehet ismerős név, hiszen ő tőle érkezett a Boldog halálnapot, illetve a tavalyi évről idénre átcsúszott testcserés horrorvígjáték, a Freaky. Landon ezúttal úgy döntött, hogy alapvető műfajváltással fogja folytatni karrierjét, aminek vetítésében a Netflix fog asszisztálni.

A We Have a Ghost címre hallgató projekt Geoff Manaugh novelláját, az Ernestet fogja adaptálni, melyben egy család az új otthonukban egy Ernest nevű szellemre bukkan rá, és egyfajta közösségi média felhajtást produkálnak az éjszakai felvételeikkel. Azonban amikor a családapa, Kevin, Ernesttel karöltve elkezdenek a szellem múltjában kutakodni, a család hirtelen a CIA célkeresztjében találja magát.

Hirdetés

Már csak a novella rövid szinopszisa alapján is várhatóan egy teljesen más hangulatú filmmel fog érkezni Landon, mint az eddigi horrorjai, de talán a műfajváltás az előnyére fog válni. Színészügyileg ugyanis az eddigi legerősebb alapanyaggal dolgozhat, hiszen a Stranger Thingsbből David Harbour, illetve a Marvel Filmes Univerzumából Anthony Mackie lesz a segítségére olyan mellékszínészek mellett, mint Jennifer Coolidge (Stifler mamája) vagy Tig Nataro (A halottak hadseregéből a helikopter-vezető).

Ti szerintetek működhet ez a szellemes családi vígjáték?

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.