Hirdetés

Jelentősen csúszik a következő Legendás állatok film forgatása

|

Valószínűleg ez azt jelenti, hogy a mozikban is később kapjuk meg a Harry Potter előzmény folytatását.

Hirdetés

A Legendás állatok 3 forgatását egészen késő őszig tolta el a Warner Bros. Eredetileg már júliusban forogtak volna a kamerák, de úgy néz ki, hogy a stúdió több időt szeretne szánni az előkészületekre. A Harry Potter előzménysorozatának második felvonása, a Grindelwald bűntettei tavaly novemberben került a mozikba és azóta közel 650 millió dollárt termelt világszerte. Sajnos ez 200 millióval elmaradt az első rész bevételétől, ráadásul a kritikusok sem csupán jót és szépet meséltek a filmről, így nem teljesen meglepő, hogy csúszik egy kicsit a harmadik rész.

Hirdetés

Ha tartották volna magukat az eredeti tervekhez, akkor az elő-elő készületek már mostanra elkezdődtek volna, hiszen hónapokba telik egyes forgatási helyszíneket felépíteni, hogy a számtalan jelmezről ne is beszéljünk. Most azonban vehetnek egy mély lélegzetet a készítők és finomíthatnak a folytatás forgatókönyvén annak érdekében, hogy ezúttal már ne lehessen rá panasz. A Legendás állatok 3 premierdátuma jelen állás szerint továbbra is 2020. november 20-ra van kitűzve, viszont esélyes hogy ez is módosulni fog, hiszen szűkös lehet egy ilyen volumenű filmnél egy év alatt letudni a forgatást és az utómunkát is.

A rendezői székben továbbra is David Yates-t tudhatjuk, aki J.K. Rowling forgatókönyve alapján készíti a filmet. Az 5 részesre tervezett Legendás állatok franchise egyáltalán nincs még veszve, viszont a harmadik rész alkalmával a készítőknek feltétlenül tanulniuk kell az előző film hibáiból, ha azt szeretnék, hogy a nézők kíváncsisága fennmaradjon a jövőre nézve.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.