Vin Diesel és Dwayne Johnson nincsenek egymással túl jó viszonyban - ez a verbális adok-kapok körülbelül két évre visszamenőleg nyúlik vissza és azóta sem javult a helyzet. A két színész között most újra felrobbant kicsit a levegő, köszönhetően Vin Diesel egy újabb nyilatkozatának, melyben producerként való színészvezetési metódusairól beszélt a riporternek, amelyre a Szikla egy friss interjúban reagált Emily Blunttal az oldalán.
Vin Diesel nemcsak az egyik főszereplője, hanem egyben producere és egyik fő agytrösztje is a Halálos iramban-filmeknek. Ennélfogva nem lehet okolni őt azért, hogy ha adott esetben megtesz minden tőle telhetőt színésztársai teljesítménye érdekében - legyen az akár kedveskedés, vagy éppen "kőkemény szeretet", ahogyan ő fogalmazott nemrég a Men's Health magazinnak. A magazinban arról beszélt, hogy miként próbálja inspirálni a többieket arra, hogy minél jobb alakítást nyújtsanak - utalva arra is, hogy mi zajlott le Dwayne Johnson és közte. Szerinte szándékosan szított némi feszültséget, hogy Johnson karrierje legjobbját legyen képes nyújtani (ami végülis logikus, hiszen a filmben ők ketten egyébként sem puszipajtások - fő, hogy autentikusnak hasson, ugyebár).
Sok kemény szeretetet vagyok képes adni.
- nyilatkozta. Nos, a válasz nem váratott magára, Johnson éppen a Dzsungeltúra című filmjét reklámozza, egy a The Hollywood Reporterrel való beszélgetésben pedig megpedzegették a témát. A színész nevetett egy jót.
Úgy gondolom, ezen mindenki nevetett most. És ezt most csak úgy itt hagyom. És sok sikert kívánok nekik. Minden jót kívánok a Halálos iramban 9-hez. És sok szerencsét a 10-hez és a 11-hez és a többi Halálos iramban-filmhez, amit majd nélkülem csinálnak meg.
Nos, nem tűnik úgy, mint akik a közeljövőben kibékülnek, úgyhogy egyelőre tényleg ne számoljunk azzal, hogy Johnson visszatér a franchise-ba (hacsak nem egy Hobbs & Shaw folytatás erejéig, de ott meg ne számítsunk Dieselre). Anyagilag azonban megérné neki, hiszen a széria még mindig jól keres a mozipénztáraknál. De a Sziklát sem kell féltenünk, ugyanis legújabb filmje, a Dzsungeltúra is bőven esélyes arra, hogy egy nyári sikermozivá nője ki magát.