Az új A texasi láncfűrészes mészárlás rebootról már majdnem egy éve, tavaly szeptemberben számoltunk be, hogy nemcsak készül, de a Vaksötét és a 2013-as Gonosz halott uruguayi rendezője, Fede Alvarez lett a film vezető producere. Akkor még nem volt se forgatókönyvíró, se rendező leszerződtetve, ezek viszont egy év alatt változtak: a kezdő Chris Thomas Devlin írta a rebootot (akinek ez lesz az első munkája is), a rendezői székbe pedig egy testvérpár, Andy és Ryan Tohill foglalt helyet. A minap viszont kiderült hogy a stúdió, a Legendary egyáltalán nem volt elégedett a rendezőpáros munkájával, így azonnal kirúgta őket.
Többek között a Deadline is megerősítette, hogy alig egy hétnyi forgatás után, megnézve a nyers felvételeket, a stúdió kitette a Tohill tesók szűrét. Helyükre egy szintén kezdő filmes, David Blue Garcia került, akinek mindössze gondolkodási ideje volt, hogy igent vagy nemet mondjon a felkérésre, és hogy Bulgáriába utazzon azon nyomban (hiszen valamilyen oknál fogva nem is Texasban, hanem tőlünk ezer kilométerre, Bulgáriában forgatják a filmet). Az új változathoz továbbra is Devlin forgatókönyvét használják, ami, ha hihetünk az előzetes híreszteléseknek, egy közvetlen folytatása lesz az eredeti, 1974-es A texasi láncfűrészes mészárlásnak. (Feltételezhetően a 2013-as Örökséget és az összes többit akkor nem vesszük figyelembe.)
Ti mit szóltok, biztatóak az új reboot előjelei?