Hirdetés

Megmenekült az Életrevalók remake-je

|

Miután Harvey Weinstein produkciós cége csődbe ment, bizonytalanná vált a Bryan Cranston és Kevin Hart főszereplésével készült Életrevalók amerikai feldolgozásának sorsa, azonban eloszlottak a viharfellegek.

Az Életrevalók körül nem véletlenül alakult ki egy kisebb kultusz a 2011-es megjelenése óta, hiszen az Omar Sy és François Cluzet főszereplésével készült francia film mesterien és szórakoztatóan mesél az elfogadásról, az élni akarásról, a barátságról és az eltérő társadalmi rétegek kapcsolatáról (készítettek belőle színpadi változatot is, a Játékszín darabjáról itt írtunk). 

Hirdetés

A film jogait a Weinstein Company vásárolta meg annak reményében, hogy díjra válthatják majd a szellemes és megható koncepciót, amelynek főbb szerepeire Bryan Cranstont és Kevin Hartot sikerült megnyerniük: Cranston Philipet, a siklóernyőzésben nyaktól lefelé megbénult New York-i milliárdost formálja meg, míg a nagydumás, csupa szív, a börtönből frissen szabadult ápolót, akivel sajátos baráti kötelék alakul ki közöttük Hart alakítja. A projekt pedig annak rendje és módja szerint elkészült még 2017-ben Neil Burger (A mágzs, A beavatott, Csúcshatás) rendezésében és 2018. márciusában kellett volna bemutatniuk az amerikai mozikban, csakhogy Weinstein zaklatásos botránya magával rántotta a cégét is, így bizonytalanná vált a remake sorsa.

Most azonban kiderült, hogy az STXfilms - állítólag egy nagy licitháborút megnyerve - megszerezte a csődbe ment Weinstein Company-től a The Upside névre keresztelt film jogait és a Lantern Entertainmenttel partnerségbe lépve fogják világszerte forgalmazni azt. Az STXfilmes elnöke szerint az Életrevalók remake olyan filmek elemeit idézi fel, mint a Szerepcsere és az Egy asszony illata, miközben friss tud maradni az emlékezetes karaktereivel.

Az új bemutató dátuma egyelőre még nem ismert. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.