Hirdetés

Elkészül a Wonder Woman 3.

|

Természetesen visszatér Gal Gadot is.

Hirdetés

Bár a Wonder Woman 1984 bemutatója óta semmit nem hallottunk a DC egyik legnépszerűbb karakterének jövőjéről, nem igazán lehetett kétségünk afelől, hogy a stúdió nem engedi még el a szuperhősnő kezét. A DC FanDome rendezvényen pedig végre megtört a csend, és kiderült, hogy hamarosan trilógiává bővül Diana története.

Hirdetés

Ezt az első két rész rendezője, Patty Jenkins, valamint az 1970-es években futó eredeti szériában a szuperhősnőt alakító Lynda Carter árulta el egy rövid bejelentkezés alkalmával, amely során kvázi azt is elhintették, hogy Gal Gadot mellett Carter is fontos részét képezheti majd a történetnek, aki az WW1984 végén camózott egyet, mint a legendás amazon harcos, Asteria:

Nagyon izgatottak vagyunk a Wonder Woman 3-mal kapcsolatban. Gal (Gadot) sajnos most nem lehet itt, hiszen nem csak három kisgyerekre kell odafigyelnie, de rengeteg forgatást is össze kell egyeztetnie az anyasággal, ám velünk együtt ő is rettentően várja már, hogy valami igazán ütős dolgot hozhassunk össze a harmadik részre. 

Hogy pontosan mikor jön a film, azt még nem tudni, de jó pár évre lehet még az a premier. Ti örültök ennek a bejelentésnek?

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.