Hirdetés

Wonder Woman 1984 - Kritika

|

Ismét a világot igyekszik megmenteni a harcos amazon, ami bár nem ér fel elődjéhez, de még így is egy rettentően hatásos moziélmény lett.

Hirdetés

Három éve már, hogy először élhettük át, milyen az, ha hozzáértő kezek vesznek gondozásba egy szuperhősnőről szóló történetet. 2017-ben ugyanis berobbant Wonder Woman önálló kalandja, aki jött, látott és a kisebb hibái ellenére győzedelmeskedett, megalapozva ezzel egy sikeres franchise-nak. Nem csoda hát, hogy a Warner stúdió azonnal megrendelte a folytatást belőle, amelyben az első világháború időszakát elhagyva a '80-as évekbe kalauzoltak el minket a készítők. És hogy milyen lett a végeredmény? Messze nem tökéletes, de piszkosul szórakoztató. Pont olyan, mint amilyenre egy szerencsétlen 2020 után szüksége lehet a nézőnek.

Hirdetés

Diana (Gal Gadot) történetfonalát tehát 1984-ben vesszük fel, aki immáron Washingtonban telepedett le, és igyekszik élni magányos mindennapjait. Amikor épp nem emberek megmentésén fáradozik, akkor a Smithsonian Intézetben dolgozik, mint műtárgyszakértő, miközben továbbra is próbálkozik megbirkózni szerelme elvesztésével, ezidáig sikertelenül. Itt ismerkedik meg a félénk és visszahúzódó Barbara Minervával (Kristen Wiig), akivel közösen egy ismeretlen eredetű tárgyat kell megvizsgálniuk az FBI kérésére. Nem sokkal később pedig feltűnik egy bizonyos Maxwell Lord (Pedro Pascal) olajcég-vezető is, aki a felszínen a megtestesült amerikai álomnak tűnik, de hamar kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik, és tervei vannak azzal a bizonyos tárggyal...

Igen, a film története sajnos nem sok eredetiséget rejt magában, hanem a már ezerszer látott és unalomig ismételt köröket futja le: adott egy varázstárgy, ami elképesztő dolgokra képes (hogy mire, az maradjon most rejtély), van egy átlagos főgonosz, akinek megvan a saját motivációja, hogy miért fáj erre az eszközre a foga, és van a főszereplő, aki igyekszik megakadályozni a következmények miatt küszöbön álló világvégét. Ha pedig ez még nem lenne elég, a film egyszerűen túl sokáig építkezik. Mert mire felkerülnek a figurák a sakktáblára, bemutatásra kerülnek nemcsak a régi, de az új karakterek, valamint motivációik is, és végre ténylegesen kezdetét veszi a történet, addigra a filmből bőven eltelt már egy óra.

És akkor most itt tehetné fel az olvasó a kérdést: ezek szerint túlnyújtott a film? Nos, bár a játékidő bruttó 151 perc, ennek ellenére egy pillanatig sem érződik hosszúnak a film, mi több, érzetre maximum két órának tűnt az egész. Mindez köszönhetően annak, hogy a bámulatosra sikeredett nyitójelenettől kezdve egészen a nagy fináléig észveszejtő a tempó, egyik akciójelenetből csöppenünk a másikba, és alig-alig enged lepihenni a film. 

Ebben pedig nagy szerepe van Hans Zimmer zenéjének is, amely a film egyik legemlékezetesebb pontja. A német zeneszerzőnek végre sikerült az elmúlt évek kicsit megfáradt iparos munkáját leráznia magáról, és egy ízig-vérig rá jellemző, a legjobb éveit idéző zenei témát megkomponálnia. Ami ha kell, egy vagány, de ugyanakkor dallamos, jó érzést keltő zenemotívumként jelenik meg (a már említett nyitójelenet alatt hallható tétel úgy, ahogy van csodálatos), de ha kell, akkor berúgja az ajtót és szó szerint leszakítja a fejünket, olyan észveszejtően pörgős ütemeket diktál (mint ahogyan azt teszi többek között a féltávnál lévő üldözéses jelenetnél).

Ám a rengeteg akció közben mintha néha elfelejtették volna a készítők, hogy karakterek is vannak, akik így olykor elsikkadnak, és végső soron nem érik el a bennük rejlő potenciált. Gal Gadot persze továbbra is tökéletes a harcos amazon szerepében, közte és a visszatérő Chris Pine között pedig még mindig működik a kémia, de a pilóta a legtöbb jelenetben mintha csak statisztaként lenne a történések középpontjában, és leszámítva egy fontos mozzanatot, nem sok mindent tesz hozzá a filmhez.

Új arcként csatlakozott hozzájuk Kristen Wiig és Pedro Pascal. Előbbivel nincs addig gond, amíg a szociálisan kicsit visszamaradott tudósnőt hozza, Gepárdként azonban fájdalmasan semmilyen lett a karaktere, végső formáját pedig csak a film legvégén láthatjuk röpke pár perc erejéig. Pascal pedig bár a film egyik üde színfoltja Maxwell Lordként, és láthatóan élvezte is a szerepet, mégis sokszor a ripacskodás határán táncol; hol még éppen hogy visszafogva magát, hol pedig már átlépve azt a bizonyos vonalat.

És mégis. Hibái ellenére van a filmben valami, ami miatt nem lehet haragudni rá. Talán az, hogy érezni a végeredményen, hogy odaadással és szeretettel készült el. Talán az, hogy akad benne egy-két olyan jelenet, amire még évek múltán is biztos, hogy emlékezni fogunk. Talán az, hogy ebben az idei, mozimentes évben a néző már egyszerűen ki van éhezve az ehhez hasonló, igazi hollywoodi blockbuster élményre, amelynek nézése közben elfelejti a való világ nehézségeit. Mert tény, hogy jelenleg nem tudjuk, mikor térhet vissza az élet a rendes kerékvágásba. De ha csak ilyen moziélmények fognak készülni a jövőben, akkor már megéri arra az életre várni. Ha pedig tehetitek, és lesz is rá lehetőség, mindenképp moziban tekintsétek meg a filmet. 

A kritika szerzője a filmet Szlovákiában látta 2020. december 17-én. A hazai premiert a jelenlegi járványhelyzet miatt felváltotta a streamingbemutató, április 1-től nézhető az HBO GO-n, valamint többfajta lemezes kiadásban is meg fog jelenni április 23-án. 

Wonder Woman 1984

Kinek Ajánljuk
  • Akik az első részt is szerették
  • Akik imádják a látványos szuperhős mozikat
  • Akik egy igazi mozis élményre vágynak
Kinek Nem
  • Akik már az első részt sem kedvelték
  • Akik egy mély történetre számítanak
  • Akik nem szeretik, ha rájuk szakad a mozi mennyezete
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.