Hirdetés

Elkészülhet egy ötödik John Wick film is?

|

A franchise jövőjéről beszélt a rendező.

Hirdetés

Július végén az első fotó mellett végre megkaptuk az első előzetest is a John Wick franchise negyedik filmjéről, amely új szintre emeli majd nem csak a történet nagyvolumenűségét, de az akciójeleneteket is. Hogy ezt követően mi lesz a franchise sorsa még nem tudni, de a rendező Chad Stahelski nemrég beszélt egy kicsit arról, hogy mire számíthatnak a rajongók.

Hirdetés

Stahelski a Collider egyik munkatársának nyilatkozott legújabb filmjének, a Day Shiftnek a promótálása közben (ebben produceri feladatokat lát el), amikor azt a kérdést tette fel neki az újságíró, hogy a 2020 augusztusában zöld utat kapó John Wick 5. elkészítése még mindig napirenden van-e. A rendező válaszában elmondta, hogy ezt a döntést a stúdióra bízza, hiszen ők hozzák meg a végső döntést arról, hogy folytatják-e a filmet. Azt is megmagyarázta, hogy miért nem tudja igazán, mikor ér véget a franchise, mondván, hogy az első film is váratlanul nagy sikert aratott.

[Jelenleg] a stúdió feltett szándéka, hogy folytassa a franchise-t. De semmi konkrétumot nem tudok. Az első rész is csak egy hülyeségnek indult. Csináltunk egy szórakoztató kis akciófilmet, amit szívesen megnéznénk mi magunk is bármikor. És nézd meg, mi lett belőle: kilenc évvel később teljesen megváltoztatta az életünket. Az enyémet, Keanuét és sok másét is. És az emberek még mindig többet akarnak látni ebből a világból.

Bár a rendező és Reeves párosa szívesen hajszolna más projekteket is, Stahelski tisztázta, hogy valószínűleg le fognak ülni és elkezdik kidolgozni a John Wick 5. történetét:

Nincs kétségem afelől, hogy egy év múlva elkezdünk sóvárogni, hogy: "Igen, itt az ideje, hogy csináljunk egy Wick-et". Minden alkalommal ez volt a múltban, szó szerint minden Wicket Japánban írtunk - vagy legalábbis az alapötletét lefektettük a következő fejezetnek - az Imperial Hotelben, egy sajtókörútunkon. Néhány pohár Yamazakival vagy Hibikivel kezdődik, a következő pillanatban pedig már ott tartunk, hogy: "Nem is tudtam, hogy ezt meg tudjuk csinálni." Mindig így kezdtük el írni őket.

A hivatalos zöld útra minden bizonnyal a negyedik rész debütálásáig várnunk kell, de nincs kétségünk afelől, hogy ez a kaland is nagyon sikeres lesz. A John Wick 4. 2023. március 24-én érkezik a mozikba. 

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.