Hirdetés

Ezt a feltételt szabta Tom Felton, hogy ismét Daniel Radcliffe-fel játsszon egy filmben

|

A Harry Potter-filmek korábbi színészei szívesen közösködnének újra, ám van egy csavar is a sztoriban.

Hirdetés

Hogy mennyire repül az idő, azt tökéletesen szimbolizálta az év elején megjelenő Harry Potter-osztálytalálkozó, mely a legelső film 20., illetve az utolsó film 10. évfordulójának apropójából varázsolta el ismét a nézőket. Persze az egyik legmeghatóbb látvány az volt, ahogy a színészek, akik egymás mellett nőttek fel a díszletek között, ismét találkoztak, és látszódott rajtuk, hogy igazi barátságok formálódtak a hosszú évek alatt.

Hirdetés

Még olyanok között is, akik a filmekben egymás ádáz ellenségeit alakították, mint Tom Felton Draco Malfoya, illetve Daniel Radcliffe Harry Potterje. Felton a West End című színdarab premierje kapcsán adott interjút a Digital Spynak, amiben megjegyezte, hogy a kollégákkal továbbra is tartják a kapcsolatot, sőt, időről időre eljátszanak egy újabb közös film gondolatával is. Ám van egy feltétel, aminek mindenképp teljesülnie kellene az újabb kollaborációhoz.

"Mindannyian beszélünk különböző formában arról, hogy újra kéne valamit együtt csinálni. Daniel és én gyakran viccelődünk azzal az ötlettel, hogy amikor ismét együtt dolgozunk, ő lesz a rosszfiú, én pedig a hős."

Harry Potter-rajongók számára igazi pikantéria lenne egy ilyen felállás, de mindenképp megérne egy próbát. Elvégre Radcliffe már a Szemfényvesztők 2-ben, illetve Az elveszett városban is antagonistát alakított, úgyhogy van már tapasztalata ebben a műfajban is. Felton nyilatkozatának legnagyobb érdekessége azonban az, hogy nem úgy fogalmazott, hogy "ha ismét együtt dolgoznak", hanem "amikor ismét együtt dolgoznak". Úgy tűnik ez alapján, hogy tényleg komolyan gondolják a közös munkát, és csak idő kérdése, hogy mikor valósul ez meg.

Ti örülnétek egy Felton-Radcliffe filmnek, melyben feje tetejére állítanák a megszokott jófiú-rosszfiú felállást?

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.