Hirdetés

Ezúttal két színésznővel erősített a Tőrbe ejtve 2.

|

Szépen alakul a film gárdája.

Hirdetés

Rian Johnson korábban már többször is megígérte, hogy a Tőrbe ejtve folytatásaiban is egy hasonlóan nagy nevekből álló színészcsapatot igyekszik majd összeverbuválni, mint tette azt az első részben (ott többek között szerepelt Chris Evans, Jamie Lee Curtis, Michael Shannon, Katherine Langford és Don Johnson is), és eddig úgy tűnik sikerül tartania a szavát, hiszen Edward Norton és Dave Bautista után most újabb szereplők kilétére derült fény.

Hirdetés

A minap ugyanis kiderült, hogy nem csak a feltörekvő és tehetséges Janelle Moáne, de Kathryn Hahn is csatlakozott a Daniel Craig vezette sztárokhoz. Moáne-t leginkább a 2016-os A számolás jogából, vagy a szintén ebben az évben bemutatott, és három Oscar-díjat nyert Holdfényből ismerhetik a nézők, míg Kathryn Hahnt főleg vígjátékokban láthattuk korábban, de legutóbb például a WandaVízióban, vagy éppen az HBO-s Ez minden, amit tudok című minisorozatban is feltűnt fontos szerepben.

A film történetéről továbbra sem tudunk semmit, de a forgatókönyvért és a rendezésért továbbra is Johnson felel majd, és ha hinni lehet a híreknek, akkor a forgatás már idén júniusban kezdetét veheti Görögországban, így a következő hetekben további casting-hírekre számíthatunk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.