Hirdetés

Heteken belül megkezdődik a Black Adam forgatása

|

Már nincs sok hátra a munkálatok kezdetéig.

Hirdetés

Hihetetlen, de hamarosan tényleg nekiállnak leforgatni a DC egyik legrégebb óta tervezett projektjét, a Black Adamet. A karakter megformálására még 2014(!)-ben írt alá Dwayne 'The Rock' Johnson, nem sokkal azután, hogy Az acélember bemutatásra került, és akkor még úgy tűnt, hogy Zack Snyder lesz az a DC Filmes Unvierzumának, ami Kevin Feige a Marvelnek. Persze azóta már tudjuk, hogy ez nem így lett, és a Warner inkább egy másik utat járva szeretné a saját szuperhősös világát építeni, melyben a filmek egymáshoz alig, vagy egyáltalán nem kapcsolódnak. De az évek során valami mindig állandó volt: Johnson elhivatottsága a film iránt.

Hirdetés

Az örömteli hírt a színész saját maga osztotta meg a rajongóival egy Instagram-posztban, amelyben a film forgatókönyvének első oldalát is felfedte. Ebben a videóban elmondta, hogy nagyjából három hét múlva állnak neki a munkálatoknak:

Körülbelül három hétre vagyunk attól, hogy nekiálljunk a Black Adam forgatásának. El se hiszem, hogy annyi év után végre tényleg a startvonalnál állunk, és belevágunk ebbe. És micsoda utat tettünk meg idáig. Őszintén, tényleg kicsit hihetetlen számomra, ha megnézzük, hogy az elmúlt években mennyit küzdöttünk ezért a projektért.

Bár a történetről nem sok mindent tudunk, annyi biztos, hogy nemcsak a címszereplő eredetsztoriját ismerhetjük majd meg - aki egyszerre antihős és szuperhős is a képregényekben - , hanem bemutatásra kerül az Amerikai Igazság Szövetsége nevű csapat (Justice Society of America) is, révén Black Adam velük küzd majd meg. Ezt a csapatot Sólyomember, Cyclone, Atom Smasher és Dr. Fate karakterei alkotják, megformálóikat pedig már majdnem teljesen meg is találták, hiszen sorrendben Aldis Hodge, Quintessa Swindell és Noah Centineo már mind aláírtak a filmhez, egyedül csak Dr. Fate karaktere nem talált még gazdára.

A filmet egyébként Jaume Collet-Serra (A zátony) rendezi majd, a korábbi, 2021 decemberi premierdátum azonban már nem aktuális, és jelenleg nem tudni, mikor kerülhet bemutatásra a film.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.