Guy Ritchie azon kevés filmesek egyike, akiknek tűkön ülve várjuk legújabb munkáikat, hiszen az általuk képviselt stílus, hozzáértés és nem utolsó sorban a szórakozás garantált. Legutóbbi filmje, az élőszereplős Aladdin kapcsán kissé megosztotta a közönséget, voltak, akik imádták és voltak akik egyenesen utálták (mi azért az előbbi csoportba tartozunk), de még ez sem zökkenthetett ki minket a rendező jogos és elengedhetetlen imádatából. Pontosan emiatt örülünk annyira, hogy a soron következő alkotásába, ami végre egy igazi gengszterfilm lesz, belepillanthattunk néhány hivatalos anyagon keresztül. Ha hihetünk ezeknek a tartalmaknak, akkor egy újabb kultikus darabbal lesz majd dolgunk.
A The Gentlemen az elmondások alapján Ritchie korai filmjeihez, vagyis A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacsőhöz és a Blöffhöz fog leginkább hasonlítani, már ami a történetet és a színes-szagos színészgárdát illeti. A sztori szerint az amerikai Mickey Pearson Londonba érkezik, hogy egy divattal kapcsolatos munkát elvállaljon, viszont egyhamar rájön, hogy a marihuánában több a pénz, így a kapcsolatai alapján kisebb birodalmat kezd felépíteni. Ahogy lenni szokott a nagy meggazdagodás után Pearson ki szeretne szállni az üzletből, maga mögött akarja hagyni az egészet, viszont ez sok helyi nagypályásnak szemet szúr; egyhamar egymást érik a zsarolások, a megvesztegetések, az erőszak fitogtatások, amiknek mind Mickey issza meg a levét. A kérdés már csak az, sikerül-e neki végleg kitörni az alvilágból, vagy újfent igaznak bizonyul Silvio Dante ikonikus mondata?
Szinkronos:
Angol:
Ritchie új filmje dugig lesz tömve híresebbnél híresebb színészekkel, úgy mint Matthew McConaughey (Mielőtt meghaltam), Charlie Hunnam (Pillangó), Henry Golding (Egy kis szívesség), Michelle Dockery (Godless), Jeremy Strong (A nagy dobás), Eddie Marsan (Ray Donovan), Colin Farrell (Erőszakik), valamint Hugh Grant (az összes angol film egybevéve). Rajtuk kívül meg mernénk rá esküdni, hogy további ismert emberek fognak feltűnni a moziban egy-egy pillanat erejéig.
Az Úriemberek (The Gentlemen) premierjére 2020. január végén számíthatunk a Freeman Film forgalmazásában.
Ti várjátok már?