Hirdetés

Egy játék leplezi le az Igazság Ligája gonoszát

|

Íme Steppenwolf!

Hirdetés

Már régóta tudjuk, hogy Ciarán Hinds alakításában Steppenwolf tábornok lesz a novemberben összeverődő Igazság Ligája első nagy ellensége, aki egyben a félelmetes Darkseid nagybátyja is, de erről majd máskor. Csak néhány hónap választ el minket a DC Bővített Univerzum következő darabjától, de a karakterről még egyetlen hivatalos képkockát sem láttunk, a rajongók mindössze egy LEGO szett darabjaként vehették idáig szemügyre. Idáig, ugyanis habár megint be kell érjük egy akciófigurával, ezen már sokkal részletesebben kivehető a gonosz.

Hirdetés

Vélhetően nem kell már sokat várnunk egy Steppenwolf first look-ra, ugyanis jövőhéten megrendezésre kerül a San Diego-i Comic-Con (július 19-23.), ahol szokásához híven a Warner Bros. is ütős felhozatallal fogja képviseltetni magát - köztük olyan DC produkciókat, mint a szóban forgó Igazság Ligája vagy a jövőre bemutatkozó Aquaman. Előbbihez garantált egy második előzetes, de addig is íme az ígért figura: 

Az Igazság Ligája 2017. november 17-én mutatkozik be a mozikban, főbb szerepekben pedig feltűnik Ben Affleck (Batman), Gal Gadot (Wonder Woman), Jason Momoa (Aquaman), Ezra Miller (Flash), Ray Fisher (Cyborg), Amy Adams (Luis Lane), Henry Cavill (Superman), Jessie Eisenberg (Lex Luthor), Willem Dafoe és J.K. Simmons.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.