Hirdetés

Írónőre talált a Marvel Penge filmje

|

Szépen alakul a projekt a háttérben.

Hirdetés

Lassan két éve már, hogy Kevin Feige és a Marvel leleplezte, hogy a közeljövőben Penge is részesévé válik a Marvel Filmes Univerzumának, méghozzá a kétszeres Oscar-nyertes Mahershala Ali képében, ám ennél többet nem tudtunk meg a projektről, egészen mostanáig. A napokban ugyanis kiderült, hogy a stúdió végre megtalálta a tökéletes forgatókönyvírót a Fénybenjáró történetéhez.

Hirdetés

A hírt a The Hollywood Reporter hozta le elsőként, akik megtudták, hogy a fiatal írónő, Stacy Osei-Kuffour lett a szerencsés, aki papírra viheti a vámpírvadász első kalandját az MFU égisze alatt. Kuffournak ez lesz az eddigi legnagyobb projektje, hiszen korábban olyan alkotásokon dolgozott, mint az HBO-s Watchmen feldolgozása, a szintén HBO-ra érkezett Futás, vagy éppen az Amazon náci-vadászos Hunters c. sorozata.

A stúdió az elmúlt fél évben jó pár fekete írójelöltet hallgatott meg, mivel kiemelt fontosságúnak tartották, hogy egy kisebbségi etnikumba tartozó személy kapja meg a pozíciót, akik ráadásul folyamatosan kapcsolatban álltak Ali-val is, és közösen hozták meg a végső döntést. A film egyelőre még csak fejlesztési fázisban van, premierdátumot ezért nem is tudunk, de a pletykák szerint valamikor 2022 második felében vagy 2023-ban számíthatunk rá.

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.