Hirdetés

Hugh Jackman és Rebecca Ferguson újra együtt játszanak

|

Jonathan Nolan feleségének rendezői debütálása egy vérbeli sci-fi thriller lesz a javából.

Hirdetés

Lisa Joy nevét eddig maximum a Halottnak a csók, vagy éppen a Westworld sorozatból ismerhettük, hiszen míg az előbbinél forgatókönyvíró, addig az utóbbinál már epizódrendezővé nőtte ki magát. Ez a fennállás nagy valószínűséggel változni fog, hiszen egy teljesen önálló filmes projektbe vágott bele, amit ő ír és egyben rendez is. A film eddig a Reminiscence (magyarul talán Visszaemlékezés) címre hallgat, amihez a minap csatlakozott Hugh Jackman és Rebecca Ferguson is.

 

Hirdetés

A történet szerint a nem túl távoli jövőben járunk, ahol a globális felmelegedés következtében pl. Miami teljesen megváltozott, a város már a pusztulás szélén áll. Egy magánynyomozó, név szerint Nick Bannister, akit Jackman fog alakítani, piszok jól végzi a munkáját, amit életével egyetemben egyhamar teljesen felforgat egy titokzatos nő (Ferguson) felbukkanása. Ahogy lenni szokott gyorsan egymásba is szeretnek, viszont a nő egyszerre csak eltűnik a férfi életéből. De Nicket nem olyan fából faragták, hogy ezt az ügyet csak úgy lógva hagyja a levegőben, így elkezd a nő után nyomozni, ami viszont minden nyomnál egyre rejtélyesebb és titokzatosabb lesz. A kérdés pedig adja magát: meddig akar elmenni Nick a nő után?

A két főszereplő, azaz Jackman és Ferguson minden bizonnyal jól ki fog majd jönni egymással forgatás közben, hiszen ők ketten már szerepeltek együtt a 2017 decemberében megjelent A legnagyobb showman c. musicalben. Lisa Joynak pedig ez a film lehet az a nagy ugródeszka, ami saját nevet szerezhet majd neki, és nem mindenki "Jonathan Nolan feleségeként" fogja ismerni.

A Reminiscence-et idén ősszel kezdik majd forgatni Miamiban és New Orleansban, premierdátumról még nem esett szó. Titeket meggyőzött a történet?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.