Hirdetés

James McAvoy már edzi magát X professzor szerepére

|

A színész viccesen jelezte, hogy készül visszatérni a mutánsvezér szerepébe.

Hirdetés

Ahogy arról beszámoltunk nem is olyan rég, hivatalossá vált, hogy a mutánsmozik eddigi producere és írója, Simon Kinberg rendezi a következő fősodorbeli X-Men-mozit, a Dark Phoenix-et, ami - ahogy a címe is mutatja - a Főnix-sagát kívánja elmesélni, vélhetően körültekintőbben, mint annak idején Az ellenállás végében, amelynek forgatókönyvéért éppenséggel Kinberg is felelt. Ugyan a film iránti aggodalom kis részben adódik a legutóbbi Apokalipszis vegyes fogadtatásából, sokkalta inkább szól Kinberg rendezői tapasztalatlanságának, aki jobbára annyit tud felmutatni, hogy ő ugrott be Josh Trank helyett a Fantasztikus Négyes utóforgatásait levezényelni a rendező és a stúdió összezördülését követően. Arról még belsős körökben is megoszlanak a vélemények, hogy ezzel sikerült minimalizálni a károkat, vagy pedig éppen ő tette tönkre Trank vízióját. Minden esetre a háttérben azért most is ott lesz Bryan Singer, valamint egy rendkívüli stáb áll rendelkezésére.

Hirdetés

A stáb visszatérői között van természetesen James McAvoy is X Professzorként, aki immáron negyedik alkalommal bújik a karakter bőrébe, aki lassan utoléri a karakter idősebb énjét megformáló Patrick Stewartot, aki - ha a cameoit nem számoljuk - ötször formálta meg a karaktert és a Loganben mondott neki búcsút nem is olyan rég, habár egy Deadpool-filmben azért benne lett volna. McAvoy hatalmas rajongója Stewartnak és amikor annak idején Az elsőkben megörökölte tőle a szerepet első dolga volt leborotválnia a haját. Sajnos a produkció készítői nem szóltak neki, hogy ebben a részben ez még felesleges, ezért a filmben McAvoy végig parókát viselt. Mivel azonban az Apokalipszisben eljutottunk odáig a cselekményben, hogy a jó professzor búcsút mondott hajkoronájának, most már semmi félnivalója nincs ez ügyben a skót színésznek, aki ezt egy vicces kis videóval is jelezte, hogy már készül a forgatásra. 

He approaches. #charlesxavier #xmen #darkpheonix

James Mcavoy (@jamesmcavoyrealdeal) által megosztott bejegyzés,

Ami ha minden igaz a nyár végén kezdetét is veszi és az X-Men filmek egyik legmerészebb vállalkozása lesz. Noha talán nem akkora, mint Az eljövendő múlt napjai, de a Főnix történetszála az egyik legdrámaibb, legkultikusabb a képregényekben, éppen ezért érthető, amiért a rajongók bevannak rágva a mai napig Az ellenállás végében látott verzióért. A film egyik producere, Hutch Parker ezt mondta nem rég:

Nem tudok továbbra sem semmilyen konkrétumot mondani, de úgy vélem, hogy a kihívás, ami elé a filmek állítottak hatalmas. Tisztában vagyunk azzal, hogy ezek a filmek mit jelentenek és milyen igényeket támasztanak velünk, mint mesélőkkel szemben, hogy ismét elmesélhetjük a Dark Phoenix történetét. Reményeink szerint megpróbálunk valami olyat csinálni, ami másnak hat, más tónust üt meg a közönségnél és a mozi nyelvezeténél egyaránt, amely mégis illik a történethez.

A korábbiak alapján - és az eredeti képregényekből kiindulva - a mutánsok most majd kijutnak az űrbe, ami valóban szükségessé teszi, hogy elkülönüljenek a korábbi filmektől, ugyanakkor illeszkedjen is a sormintába, habár a 2000-ben indult széria már rengeteg tónust megütött, ereje mindig a karaktereiben rejlett, így reméljük, hogy ismét nagy hangsúlyt fektetnek a köztük rejlő dinamikára és nézetkülönbségekre. Annyi bizonyos, hogy az Apokalipszis szereplőgárdája visszatér, így McAvoy mellett Michael Fassbender (Magneto), Jennifer Lawrence (Mystique), Nicholas Hoult (Bestia), Tye Sheridan (Küklopsz), Alexandra Shipp (Ciklon), Kodi Smit-McPhee (Árnyék), valamint persze a film címszereplője, akire a legnagyobb szerep hárul, Sophie Turner, mint Jean Grey. Egyelőre azt nem tudni, hogy még nem szerződtették le, vagy sajnálatosan kimarad-e a folytatásból az előző részek közönség kedvence, Higanyszál Evan Peters megformálásában, de a film főgonoszának, Lilandra császárnő szerepére a jelenleg a legesélyesebb Jessica Chastain, ezzel is bizonyítva, hogy a szuperhősszériák közül még mindig az X-Menben jut a legtöbb tehetség egy percnyi játékidőre. A bemutató 2018 november 2.-ára van kitűzve. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.