Hirdetés

Újabb régi ismerősök teszik tiszteletüket a Jay és Néma Bob rebootban

|

Márcsak Ben Affleck és Matt Damon hiányzik a régi bandából.

Hirdetés

Kissé hihetetlen, de a héten végre befejeződik a Kevin Smith által írt és rendezett Jay és Néma Bob reboot forgatása, ahol a két kokókalmár ismét útnak indul, hogy még véletlenül se készülhessen el a róluk mintázott Bunkóman és Gyökér képregényből készült mozi rebootja. Smith mozijának forgatása alig egy hónapja vette kezdetét, ahol a két címszereplőn kívül több régi ismerős is ismét tiszteletét teszi majd, sőt még a rajongóknak is lehetőségük nyílt arra, hogy még ha csak rövid időre is, de ők is felbukkanhassanak kedvenceik oldalán.

Hirdetés

A minap viszont Smith ismét egy meglepő, ámde annál kellemesebb meglepetést jelentett be az Instagramján, ahol arról számolt be, hogy a Jay és Néma Bob visszavágból ismerős James Van Der Beek és Jason Biggs páros - akik önmaguk egyfajta paródiájaként, és Jay és Néma Bobot alakító színészekként voltak jelen - ezúttal is kiveszi majd a részét a mókából. Smith a tőle megszokott lelkesedéssel nem győzte szavakba önteni, hogy mennyire hálás a két színésznek, amiért ismét hajlandóak voltak a kamerái elé állni. 

Klasszikus Bunkóman és Gyökér! James Van Der Beek és Jason Biggs visszatértek. A kettejük jelenete volt a legelső jelenet, amit papírra vetettem a Jay és Néma Bob reboot forgatókönyvének írása közben, és mondanom sem kell, alig vártam, hogy végre leforgathassam. A papíron viccesnek tűnő jelenet forgatása alatt a srácok konkrétan lehozták a csillagokat, hiszen úgy megsoroztak minket a humor ágyúgolyóival, mintha két évtizede együtt dolgoznának, és nem csak azon az egy pillanaton osztoztak volna még a Jay és Néma Bob visszavág során 18 évvel ezelőtt. Nem tudok eléggé hálás lenni nekik, amiért iderepültek Nolába, csak azért, hogy viccet csináljanak magukból, a régi filmjükből, na meg az újból. És a fenébe is! Úgy néznek ki, mint akiket még 2001-ben hibernáltak!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

SPOILERS: Bluntman & Chronic Classic! @vanderjames and @biggsjason came back to play and it was bliss! Their scene in @jayandsilentbob Reboot was one of the first I wrote and I couldn't wait to shoot it! But as fun as it was on the page, the boys took it to the stars when we rolled cameras! They were spitting comedic fire like they'd been working together for the last two decades - not just 1 time in #jayandsilentbobstrikeback 18 years ago. I can't thank them enough for flying all the way down to #nola to make jokes about themselves, our old movie and our new movie too! And holy shit, they look like they were preserved in amber from 2001! The plot of #jayandsilentbobreboot takes #jayandsilentbob to Chronic Con - a pop culture convention centered around the campy old Bluntman and Chronic movie starring Biggs and Van Der Beek (the movie that's getting a reboot). So for the last week, we've been in a fake version of a very familiar world! For 8 drafts, the event was called BluntCon - because I didn't want to step on the toes of the funny flick by @youdontknowdoug. But in the 9th draft, I went for the more sensible (and alliterative) title. Can't wait to show scenes from our faux con at this summer's @comic_con! #KevinSmith #jasonbiggs #jamesvanderbeek #neworleans #bluntmanandchronic #sabanfilms

Kevin Smith (@thatkevinsmith) által megosztott bejegyzés, Márc 22., 2019, időpont: 3:09 (PDT időzóna szerint)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.