Hirdetés

A Jojo Rabbit kitaposta magának az Oscarra vezető utat

|

Nívós díjat vehetett át Taika Waititi rendezése Torontóban.

Taika Waititi meglehetősen elfoglalt ezekben a napokban, sőt mondhatni a Thor: Ragnarök rendezése óta meg sem áll. Amellett, hogy már gőzerővel körmöli a Love and Thunder forgatókönyvét, nemsokára kezdetét veheti a Next Goal Wins című focis filmjének forgatása Michael Fassbenderrel, illetve ő maga is kamerák elé áll majd a The Suicide Squad egyik szereplőjeként. Időközben a legújabb nagyjátékfilmje is bemutatásra került, amivel jelen állás szerint talán egészen az Oscarig menetelhet.

Hirdetés

A gyűlöletellenes szatíraként hirdetett Jojo Rabbit a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon debütált a nagyérdemű előtt, ahol habár a jelenlévő újságírókat alaposan megosztotta, a fesztivál látogatóinak szavazatai alapján kiadott People's Choice, azaz közönségdíjat ez az alkotás vághatta zsebre. Ez azért érdekes, mert az elmúlt tíz év győztesei közül kilenc garantáltan jelölve lett a legjobb film kategóriában az Oscaron, amiből több (például a tavalyi Zöld könyv - Útmutató az élethez) végül az aranyszobrot is megkapta. A torontói közönségdíjért Noah Baumbach elképesztő kritikákkal illetett Marriage Story című drámája Adam Driver és Scarlett Johansson főszereplésével, valamint a Pong Dzsunho által rendezett Élősködők is szorosan versenyben volt - annyira nem is lennénk meglepve, ha később mindhárom címet jelölné az Akadémia.

Hirdetés

Ezek után nehéz szavakba önteni, mennyire izgatottan várjuk a képzeletbeli Hitler bőrébe bújva a fasizmuson gúnyolódó Taika Waititit a Jojo Rabbitben, amire a nagyközönség a tengerentúlon október 18-tól válthat jegyet, a hazai bemutatódátum viszont sajnos egyelőre nem ismert. Annyi biztos, hogy a filmnek van magyar forgalmazója, január-február környékén tehát feltehetően megérkezik hozzánk is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.