Hirdetés

Karl Urbannak volt egy titkos cameója a Skywalker korában

|

Valószínűleg sosem jöttünk volna rá, ha nem árulja el.

Hirdetés

Azt eddig is tudtuk, hogy a világsztárok előszeretettel bújnak a rohamosztagosok ikonikus szerelésébe, hiszen az új trilógiában Daniel Craig, Tom Hardy, valamint Ed Sheeran is cameózott már ebben a formában valamelyik epizódban. Itt azonban nem áll meg a lista, hiszen most Karl Urban (Star Trek, The Boys) árulta el, hogy egy rövid jelenet erejéig bizony ő is feltűnt a Skywalker korában.

Hirdetés

A színész egy interjúban fedte fel, hogy lehetősége nyílt kilátogatni a forgatás egyik napjára, ahol természetesen összefutott jó barátjával, J.J. Abramsszel is, aki rögtön be is öltöztette őt egy rohamosztagosnak:

Volt szerencsém eltölteni egy napot a forgatáson, és csevegni egy jót Abramsszel. Amíg ott voltam, rám adta egy rohamosztagos ruháját, amivel egy álmom vált valóra, hiszen mindig is rohamosztagos szerettem volna lenni. Rengeteget szórakoztunk aznap.

Urban azt is elmondta, hogy a film melyik pontján tűnik fel: a Kylo Ren hajóján játszódó egyik jelenetében ő volt az a rohamosztagos a kettő közül, akik mellett Kylo és a Ren lovagjai elsétálnak, mialatt a színész annyit mond, hogy: "A Ren lovagjai".

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.