Star Wars: Skywalker kora - Kritika

|

Egy korszak dicstelen vége.

A mesék egyidősek az emberiséggel és a történeteink, legendáink alapvetően formálják a kultúránkat éppen úgy, mint a jellemünket, ugyanakkor eme fennmaradt regék sokat elmondanak arról a korról, amikor készültek. Ezzel együtt az emberi természetben ott van az a természetes kíváncsiság is, hogy mindenre válaszokat vár. 1977-ben George Lucas maga sem gondolta volna, hogy a XX. század népmeséjét alkotja meg és ezzel a popkultúra szerves részévé válik, az Álomgyár pedig - a nevéhez méltóan, és itt most a gyár szócskát emelném ki - ezt igyekezett kihasználni, élükön alkotójával. Azonban 42 év hatalmas időtáv, pláne a ma felgyorsult világunkban, hiszen ez idő alatt nem csak generációk nőnek fel, hanem filmes trendek változnak, nem beszélve a filmek elbeszéléstechnikájáról, tempójáról, valamint a nézői igényekről. Manapság akár 3-4 év is elég arra, hogy egy ilyen irányzat kifusson, gondoljunk csak a young adult sztorikra az elmúlt évekből (Az éhezők viadala, Az útvesztő) és hogy hol vannak most. Ennek tetejébe, ahogy fentebb írtam, a Star Wars annyira a mindennapjainkba, a DNS-ünkbe itta magát, hogy az is tud belőle idézni, aki még egy filmet sem látott, ezzel együtt pedig mindenkinek megvan róla a véleménye, hogy mitől igazi a Star Wars, ergo a mese túlnőtt nem csak a készítőjén (aki túl is adott rajta 4 milliárd dollárért, meg egy kis apróért), hanem a rajongóin és - most már sajnos bizonyos - a filmkészítőkön, a jelenlegi filmgyártáson is.

Hirdetés

Tulajdonképpen beszédes, hogy mikor készült a Star Wars három trilógiája. A klasszikus első trilógia volt az, amely a nézőket visszavezette a fantasztikum korába (és ezáltal visszavetette az olyan elgondolkodtató, megrázó filmalkotások számát, mint a Keresztapa, Az ördögűző, vagy a Taxisofőr) és olyan mozikat szült az ezt követő bő egy évtizedben, mint a Szellemirtók, Indiana Jones kalandjai (ami szintén Lucas terméke, ugyebár) az E.T., vagy a Batman. A jedi visszatér után azonban a Star Wars 16 évig nem hallatott magáról és pont az maradt, aminek mindig is szánták: nagy ívű, velünk együtt élő mesének, boldog (és TÖKÉLETES!!!) befejezéssel a jó és a rossz harcáról. 1999-re már azonban lezajlott több filmes technikai forradalom a CGI előre törésével (Terminátor 2., Jurassic Park, majd 99-ben a Mátrix) és egyre másra jelentek meg a vizuális effektusok vezérelte filmek, a sztori egyre inkább kezdett háttérbe szorulni. Ennek már sok szempontból Lucas újabb trilógiája is az ékes bizonyítéka volt, hiszen rendezőjét köztudottan jobban érdekelték a technikai megvalósítások - vagy a merchandise-ingból befolyó hatalmas pénzek - mint a sztori maga, amivel együtt elkezdte megmagyarázni a mese mechanizmusát és így kéretlenül is átadta a stafétát olyan meséknek, mint a Gyűrűk Ura (aminek könyv eredetijéből azért Lucas is bőségesen merített), vagy a Harry Potter. Ez az évtized pedig, amikor az új trilógia a kezdetét vette a szuperhősök, az univerzum-építések mellett pont, hogy a 80-as évek egyszerűségébe meneküléséről, a nagybetűs nosztalgiáról is szólt, mint ahogy megérkezett a streaming képében a mozizás alkonya, a tartalomfogyasztás minél gyorsabbá válása (amivel a Star Wars meg is szűnt esemény lenni). A közösségi média hozzáférhetőségével együtt pedig a véleményezés egyre hangosabb és gyorsabb lett, amely csak még inkább szorosabbá fűzte a stúdiók és/vagy producerek szorítását az alkotók nyakán.

Eme hosszúra nyúlt történelmi áttekintés után pedig megérkeztünk a Skywalker korához, amely egészen bizonyosan tananyag lesz a Filmkészítés Nagy Tankönyvében, csak közel sem pozitív előjellel, mint az eredeti trilógia darabjai. A Skywalkerek történetét végérvényesen lezáró fejezetre ugyanis mindez rárakódik az amúgy is hatalmas, épp ésszel felfoghatatlan elvárások mellett. Nem is csoda, hogy J.J. Abrams, Kathleen Kennedy és kvázi a teljes Disney-vezérkar csúfosan megalkudott eme kiengesztelhetetlen és arctalan rengeteg előtt. Jobban belegondolva nagyon nem is tehettek mást, hiszen az egeres konglomerátum minden eddiginél nagyobbra nőtt az elmúlt években, ezzel együtt minél szélesebb, sokszínűbb réteget kell megszólítania, ezt teljesíteni pedig lehetetlenség. Elég, ha végignézzük a stúdió 2019-es filmtermését: a Marvel Kapitány egy addig ismeretlen karakterhez rittyentett jellegtelen eredettörténetet, hogy beillessze gigászi fináléjába, ahol kvázi semmi szerepe nem volt, az Aladdin egy klasszikus rokonszenves, míg Az oroszlánkirály egy másik klasszikus lelketlen újrája volt, a Jégvarázs 2 pedig egy átlagos meséjük kényszeredett folytatása, tele a már emlegetett magyarázatokkal. Tulajdonképpen a Bosszúállók: Végjáték sem csinált mást, mint visszarendezte a Végtelen háború sötét végkifejletét és tette ezt a film egyharmadát kitevő fanservice-szel, ugyanakkor tette ezt szívvel és lélekkel, no meg következetesen.

A Skywalker korában viszont pont az a legrosszabb, hogy ad-hoc jelleggel rángat elő magyarázatokat, megoldásokat (na nem mintha ez az eredeti filmektől idegen lett volna, lásd Luke és Leia testvérek), vagy vonja vissza azokat és teszi mindezt eszetlen tempó mellett. Mindezt azért, csakhogy mindenkinek igyekezzen megfelelni: akik szerették az eredeti filmeket, akik szerették az előzményeket, akik értékelték Rian Johnson Az utolsó Jedikben tett kísérletezéseit és akik hidegrázást kaptak mindettől. Csakhogy Hollywood még mindig nem tanulta meg az egyik legfőbb leckét: nem lehet mindenkinek megfelelni és emiatt is bukik Abrams mozija, egy mindent lezáró, epikus kaland esetében pedig ezt nem lesz már lehetőség korrigálni.

Abrams mentségére szóljon, hogy most a fentieken túl is nehéz helyzetben volt. Befejezni egy történetet - aminek éléről részben kreatív, részben összeférhetetlenségi okokból távozott az eredetileg kiszemelt Colin Trevorrow - mindig a leghálátlanabb feladat (még a sokszor a Star Wars-vitákban messiásként emlegetett Christopher Nolannek sem sikerült a Sötét Lovag - Felemelkedéssel), és ezt kellett sebtiben tennie, pláne ha az 3 trilógiát és 42 évet foglal össze, ki kellett engesztelni a VIII. részben csalódott hangoskodókat, ráadásul meg kellett oldania a Leia hercegnőt alakító Carrie Fisher halálának problémáját is, hiszen ez a film eredetileg rá épült volna, ahogy az előző kettő Harrison Fordra és Mark Hamillre. Meglepő módon Leiának a korábbi fel nem használt felvételekből összeollózott jelenetei a film leginkább kompetens részei közé tartoznak (még ha érződik is a bűvésztrükk) és szépen sikerül lekerekíteni az ő szálát. Ez már nem mondható el mindenkiről. Palpatine visszahozása és szerepe rettentően erőltetett (Ian McDiarmidnek is csak a rutin marad), az első perctől az utolsóig tartó rohanás, sokszor súlytalan akciók és Johnson víziójának mindennemű semmissé tétele pedig nem igazán ad lehetőséget, hogy Rey-en és Kylo Renen kívül bárki is kicsit kiteljesedhessen (Daisy Ridley és Adam Driver most is jók, de ezt megelőzően voltak jobbak is), vagy hogy a dráma érdemben működhessen. Arra sem ad lehetőséget, hogy a szereplők és a sagától szokatlan kincskeresős sztori fellélegezhessen, a válaszokat várt rajongók kiengesztelése, a szeretett elemek, momentumok felidézése sokkal fontosabb, minthogy elmondjanak egy jó sztorit, ami esetleg hellyel-közzel tiszteleg az elődök előtt. Finnel, vagy a statisztaszerepre kárhoztatott Rose-zal nem igazán tud mit kezdeni a forgatókönyv (a belépő új szereplőkkel együtt), Billy Dee Williams is csak az egész film fanservice jellegét húzza alá és úgy isten igazából csak Oscar Isaac Poe Dameronjának osztottak lapot (abból sem a legjobbakat), John Williams pedig minden eddiginél enerváltabb, ihlet nélkülibb zenéjével búcsúzik a sagától 42 év után és ezt a legkevésbé sem annak számlájára írnám, hogy 87 éves, egyszerűen nem volt mihez érdemi zenét komponálnia. De ugyanez a kényszeredettség áthatja Abrams rendezését is, hiába érezni benne az igyekezetet. Míg Az ébredő Erő képében érezhető volt a megtiszteltetés, hogy a messzi-messzi galaxisba engedték, valamint a lelkesedés, addig itt csak elvétve.

Pedig a film kiállásában most is rettentő impozáns, különösen ha praktikus effektek vannak jelen. Van, amikor a féktelen tempó nagyon is indokolt és Abrams fanservice-ének vannak nem is egyszer rettentő jól eltalált, libabőrözős, a három trilógiát összekötő pillanatai és egyszerűen ezt a történetet lezárni mindenki számára kielégítően senkinek sem sikerült volna, de igényesebben biztosan. Az új trilógia központi témája, a múlt elengedése, az arra (és minden másra) adott válaszok ugyan kielégítőek, de a legkevésbé sem bátrak, vagy következetesek. A mesélők hagyták, hogy a hallgató fejezze be a történetüket, puszta félelemből, ami mint tudjuk a Sötét Oldal kapuja. És talán a hollywoodi filmgyártás egy beköszönő korszakának dicstelen kezdete is. De a remény az mindig újra éled.

Star Wars: Skywalker kora

Kinek Ajánljuk
  • Akik mindenre választ vártak!
  • Ha szeretjük, hogy valami megállás nélkül pörög!
  • Amennyiben odáig vagyunk a minél több kikacsintásért!
Kinek Nem
  • Akik nem ilyen válaszokra vártak!
  • Ha elvárjuk, hogy a dráma kiteljesedjen, legyen súlya!
  • Akik még a Skywalkerekkel időznének pár évtizedet!

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.