Hirdetés

Később érkezik a Hang nélkül 2. és a King's Man - A kezdetek is

|

Újabb címek kerültek át későbbi időpontokra.

Hirdetés

Csak idő kérdése volt, hogy a Sony a címeinek újbóli eltolásával mikor indít el ismét egy lavinát a nagy stúdiók filmjei között. Nos, úgy tűnik, hogy eddig kellett erre várni, a minap ugyanis két újabb cím esett áldozatul a premierek tologatásának.

Hirdetés

A Hang nélkül 2. része eredetileg még 2020. márciusában került volna bemutatásra, ám a horror-alkotás az első filmek között volt, amit a korona miatt eltoltak akkor, egészen 2021. április 23-ra. A Paramount azonban most bejelentette, hogy ez sem a végleges dátum, és ezúttal egészen szeptemberig halasztották el, az új premier dátuma így tehát 2021. szeptember 17.

Hasonlóan járt a Kingsman-franchise következő része, a King's Man - A kezdetek is. Az előzménytörténet még 2019 (!) őszén debütált volna eredetileg, azóta viszont már háromszor is új dátumot kapott. Legutóbb 2021. február 26-a tűnt a végső dátumnak, a Disney azonban nem merte vállalni a kockázatot, és ismét a halasztás mellett döntöttek, így a film csak 2021. augusztus 20-án érkezik a mozikba. Feltéve, ha javulni fog addig a helyzet. 

Emellett még említésre méltó, hogy az eredetileg április 9-én debütáló Bob burgerfalodája animációs film lekerült a premiernaptárból, így jelenleg dátum nélkül pihen, és nem tudni, hogy mikor érkezhet a mozikba.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.