Hirdetés

Kevin Smith a Shop-Stop és a Shop-Show folytatásain dolgozik önkéntes karanténja idején

|

Hasznosan tölti felszabadult idejét a kultfilmjeiről ismert rendező.

Hirdetés

A filmkészítés folyamatainak többsége világszerte megállásra kényszerült a koronavírus miatt, kivéve egy lényeges lépést, ami nélkül egyetlen produkció sem állhatna kamerák elé. Forgatókönyv nélkül legfeljebb nagyon extrém esetekben nincs film és gyakran áll vagy bukik egy alkotás sikere ezen az irományon. Fontos tehát, hogy az ember megfelelő körülmények között kezdje el koptatni a billentyűket, időt és energiát nem sajnálva. Most, hogy rengetegen kényszerülnek az otthon maradásra remek alkalom lehet az írók számára, hogy kiadják magukból a bennük rejtőző történeteket, valamint kipofozzák a korábban már összeszedett vázlatokat. Hasonlóképpen tesz Kevin Smith is, aki kultfilmekké vált alkotásait kívánja folytatni.

Hirdetés

Miután tavaly bemutatta a Jay és Néma Bob Rebootot, Smith most a Shop-Show (Mallrats) második- és a Shop-Stop (Clerks) harmadik részén dolgozik. Mindkét filmet jó ideje barkácsolgatja már a rendező, előbbi 2016-ban már majdnem el is készülhetett, de a produkció körüli problémák következtében egyre csak tolódott a forgatás. Ezt követően sorozatként is megpróbálta eladni az ötletét Smith, de nem igazán haraptak rá a csatornák. Ha sikerül tökéletesíteni a szkriptet, akkor talán most jobb esélyekkel vághat bele a film eladásába, hiszen a Jay és Néma Bob Rebootra pozitívan reagáltak a rajongók, az azonban már más tészta, hogy pénzügyileg bukás lett a film. Smith lelkesedése ennek ellenére töretlen, amit az elkövetkező időszakra vonatkozó tervei is bizonyítanak:

"És most, hogy minden bezárásra kerül egy-két hónapra végre lesz időm befejezni a Shop-Show 2-t és a Shop-Stop 3-at. Túrázás és írás, ezek a terveim a járvány idejére. Vigyázzatok magatokra!"

Ami a Shop-Stop folytatását illeti, a rendező ezt is jó ideje szerette volna összehozni, de a Randal Gravest alakító Jeff Anderson már nem kívánt visszatérni a szerephez. Mivel nélküle nem igazán működne a film, Smith inkább kivárt, hogy a színész változtasson a véleményén, ami tavaly ősszel be is következett, így végre ezt a forgatókönyvet is érdemes volt ápolgatni. Hogy a két film közül melyiket kaphatjuk meg előbb (ha egyáltalán bármelyik megvalósul) még nem tudjuk, de a rajongók mindenképpen örülhetnek annak, hogy az elkövetkező pár hónapban valószínűleg elnyerik közel végleges formájukat ezek a forgatókönyvek.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.