Hirdetés

Lesz folytatása a Bohém rapszódiának?

|

A nagysikerű filmet illetően felröppent egy-két pletyka.

Gondoljunk bármit is a Bohém rapszódiáról, vitathatatlan tény, hogy behúzott magának négy Oscar-díjat és több olyan embert ismerek, aki abszolút kielégülten jött ki a moziteremből a film végeztével. Mindez függetlenül attól történt, hogy semmi egyedit nem hozott az asztalra az alkotás és nem volt benne egy olyan megoldás sem, amelyet ne láttunk már több száz másik filmben. De szó, mi szó, pénzt és díjat hozott a konyhára (869,5 millió dollárt), ezzel együtt pedig annak a lehetőségét is megteremtette (még ha mégoly halovány is), hogy esetleg készüljön egy folytatás. Igen. Jól olvastad.

Hirdetés

A napokban felröppent röpke pletykát azóta lelőtte a producer Graham King (Rudi Dolezal videokliprendező nyilatkozta, hogy biztos benne, hogy készülni fog folytatás, mely a Live Aid után veszi fel a fonalat), de nem mehetünk el amellett sem szó nélkül, hogy Hollywood bármire képes a profit érdekében, így annyira mégsem zárhatjuk ki teljesen, hogy ténylegesen elkészüljön egy folytatás. Habár a Bohém rapszódia című film lezártnak tekinti Freddy Mercury élettörténetét, bőven el lehet képzelni azt, hogy az esetleges második rész a csapat többi tagjára helyezi majd a hangsúlyt, hogy miként birkóztak meg társuk elhalálozásával és miként próbálták megtalálni újból a saját hangjukat. Tekintve, hogy a banda még mindig él és mozog Adam Lambert énekessel az élükön, talán még látnának is mindebben lehetőséget.

Arról nem is beszélve, hogy a Fox stúdió szereti melegen tartani azokat a projekteket, amelyek jól tejelnek (X-Men-franchise, Deadpool, Die Hard, Kingsman, Avatar stb.). Ezt a cáfolatot pedig így, ebben a formában e sorok írója szerint inkább óvatosan kell venni. Mert ahogyan képesek voltak egy ferdítésekkel teli biopicet forgatni Freddy életéből, úgy az is megtörténhet, hogy zöld utat kap a darab.

Hirdetés
X

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.