Hirdetés

Itt a Marvel's Luke Cage első hivatalos előzetese [Frissítve]

|

Igencsak zúzós a Luke Cage sorozat első teljes értékű előzetese.

Hirdetés

Ahogy Luke Cage mondaná: Sweet Christmas! Mint azt tegnap beharangozták, ma meg is kaptuk a Marvel és a Netflix következő sorozatának első teljes értékű előzetesét a legutóbbi Comic-Conos ízelítő után, aminek megtekintését követően garantáltan várni fogod a Mike Colter főszereplésével érkező szériát - feltéve, ha eddig nem tetted volna. Az elképesztően hangulatos és akciódús, ám az előzőhöz képest jóval sztoriközpontúbb kedvcsinálót odafent tekinthetitek meg már magyar feliratos változatban is. 

Hirdetés

A hivatalos történetlírás szerint miután egy szabotált kísérletnek köszönhetően szupererőt és sérthetetlen bőrt szerez, az ex-bűnöző Luke Cage (Mike Colter) szökésben van és megpróbálja újjáépíteni az életét Harlemben, New York City-ben. De hamarosan elő kell lépnie az árnyékból és harcolnia kell, ami rákényszeríti őt arra, hogy szembenézzen azzal a múlttal, amit megpróbált eltemetni. A karakter először Jessica Jones sorozatában mutatkozott be, ahol legtöbbünkkel máris sikeresen megkedveltette magát. Arról nincs semmilyen hír, hogy Miss Jones feltűnne-e Cage sorozatában szétrúgni néhány hátsót, de az biztos, hogy vele vagy nélküle is egy ütős adaptációval fognak szolgálni számunkra. 

A címszereplőt alakító Mike Colter mellett a főszerepekben még Simone Missick, mint Misty Knight, Frank Whaley, mint Rafael Scarfe, Mahershala Ali, mint Cottonmouth, Theo Rossi, mint Shades és Alfre Woodard, mint Mariah Dillard, valamint a Marvel's Daredevil és a Marvel's Jessica Jones után itt is visszatérő Rosario Dawson, mint Claire Temple. A Luke Cage teljes első évada szeptember 30-tól elérhető lesz a Netflixen.

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.