Hirdetés

Matthew Vaughn rendezhetné az Acélember 2-t?

|

Legalábbis a Warner nagyon szeretné az angol fenegyereket a produkció élére.

Hirdetés

Úgy fest végre történik valami az Acélember folytatásának a háza táján és talán sikerül leszerződtetni egy olyan filmest, aki megrázhatná a DC egyelőre elég zavaros filmes univerzumát. A 2013-as Acélembert még Christopher Nolan és David S. Goyer álmodta meg (még  A Sötét Lovag - Felemelkedés forgatásán), amelyben igyekeztek a modern tömegigényekhez felfrissíteni az avíttassá vált karaktert. Ez csak hellyel-közzel sikerült, a Batman Superman ellen pedig inkább volt egy Igazság Ligája előzményfilm, mint az Acélember érdemi folytatása (mondjon akármit is Zack Snyder), és azóta volt még egy Suicide Squad, érkezik a Wonder Woman, az Igazság Ligája, a Flash-mozi, Aquaman különálló kalandja, a Shazam, de valahogy az Acélember második része mintha elfelejtődött volna, amit nem kéne túlságosan elhúzni, már csak Henry Cavill látványosan megindult "Miki egeresedése" miatt sem. Ezt most úgy fest, hogy a Warner is így gondolja.

Hirdetés

Belsős információk szerint ugyanis Matthew Vaughn azon rendezők listájának az élbolyában szerepel, akit kiszemeltek a második rész rendezésére és már meg is kezdődtek az előzetes egyeztetések vele. Vaughn a képregényfilmek terén igazi, minőségi szakinak számít, nem kis részt a Mark Millarral való barátságának hála. Eredetileg ő volt a kiszemelt az X-Men - Az ellenállás vége rendezői posztjára miután Bryan Singer - éppen Superman kedvéért - dobbantott a franchise éléről, de végül visszamondta, mivel nagyon megfeszített munkatempóban kellett volna dolgoznia. A sors iróniája, hogy miután 2010-ben tető alá hozta a zsánert kifigurázó Kick/Ass-t, szűk 1 év alatt kellett elkészítenie az X-Men: Az elsőket, majd a folytatást azért mellőzte, hogy szintén Millarral megcsinálják a Kingsman - A titkos szolgálatot, amelynek idén érkezik a folytatása Az Aranykör alcímmel, amely egyben Vaughn első folytatása is lesz.

Azonban nem ez az első alkalom, hogy a rendező a Superman közelébe kerül. Miután Singer 2006-ban befürdött az Acélemberrel, Vaughn és Millar is elkezdett házalni a saját elképzelésével 2010 környékén, de a Warner inkább Nolan és Goyer felé hajlott. Pedig akkortájt Vaughn le is nyilatkozta:

Úgy gondolom, hogy az egyetlen, amit nem tehetünk meg Supermannel, hogy elkészítjük A Sötét Lovag egy változatát. Superman színes és vicces, legalábbis számomra az.

Az Acélembernek - valamint a Batman Superman ellennek - pont ezt a túlzott komolyságot szokták felróni a kritikusai, ugyanakkor a karakter adaptálhatóságának a nehézségeit mutatja, hogy a nézők már nem tudnának befogadni egy Christopher Reeve stílusú, könnyedebb, naivabb mozit. Mindenesetre Vaughn megkeresése éppen igazolja a Warner élén bekövetkezett változásokat: decemberben a stúdió feje, Greg Silverman kilépett és a helyébe Toby Emmerich került, mint stúdió és tartalomfejlesztési igazgató. Ő neki köszönhető, hogy hosszas huzavona után a Cloverfieldet és a két legutóbbi Majmok bolygója mozit jegyző Matt Reeves került végül a The Batman rendezői székébe.

Az már érezhető, hogy a DC kezd elmozdulni egy kevésbé komor irányba az Acélember és a Batman Superman ellen után. Erre tettek katasztrofális kísérletet a Suicide Squaddal, de a Wonder Woman és az Igazság Ligája már az előzeteseik alapján is nagyobb fun lesz, mint az előző mozik, tehát Vaughn szerződtetése adná is magát, még akkor is, ha éles lenne a kontraszt az első résszel, de tudjuk, hogy ez Amerika Kapitánynak sem okozott gondot. Ami miatt ez erősen bizonytalan, hogy jelenleg a Kingsmanbe annyira bele van szerelmesedve a rendező, hogy kétséges kötélnek állna-e, hiszen egy ekkora stúdiófilmmel még sohasem volt dolga: noha Az elsők 160 milliót kóstált - és azt az USA-ban nem is hozta vissza a mozikban - az összes többi mozija 100 milliónál kevesebbe került és vélhetően nagyobb kreatív szabadság adatott meg a számára. A kérdés, hogy ez a Warnernél is adva lenne-e, ha az Acélemberhez hasonlatos 225 milliót - vagy még nagyobb összeget - megszavaznának a produkciónak?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.