A koronavírus egyik nagy vesztese a Marvel Filmes Univerzum következő fázisát nyitni hivatott Fekete Özvegy lett, hiszen a filmet eredetileg májusban szerette volna bemutatni a Disney, ám az élet hamar közbeszólt, a stúdió pedig kénytelen volt egészen novemberig elhalasztani a film premierjét. Az alkotást ráadásul elég nagy várakozások övezték, hiszen mindenki kíváncsi arra, hogy a Végjátékot követően mit tartogat még számunkra a karakter, akivel azonban lehet, hogy mégsem most fogunk utoljára találkozni.
Régóta terjed ugyanis a szóbeszéd, hogy a filmben bemutatkozó Florence Pugh karaktere, Yelena Belova lehet a következő Fekete Özvegy, aki a képregényekben már magára öltötte ezt a titulust. A rendezőnő Cate Shortland pedig nemrég elszólhatta magát egy vele készült interjú során, amiben kvázi megerősítette a pletykákat, hogy nem feltétlen veszünk búcsút majd a karaktertől novemberben:
Kevin Feige hamar rájött, hogy a nézők egy eredettörténetre számítanak, úgyhogy mi emiatt pont az ellenkező irányba indultunk el. És nem is gondoltuk, hogy Florence Pugh ennyire remek lesz. Tudtuk, hogy nagyszerűen fog játszani, de azt nem, hogy ennyire. Scarlett pedig annyira kegyes, úgy áll Pugh karakteréhez, hogy: "Ó, át fogom adni neki a stafétabotot". Vagyis mondhatjuk, hogy a Fekete Özvegy megágyaz majd egy másik női főszereplős sztorinak is.
A Fekete Özvegy jelen állás szerint idén november 5-én debütálhat a mozikban.