Nemrég számoltunk be róla, hogy a Lucifer stábja már keserédes búcsút vett egymástól a hatodik évad leforgatásával, hiszen az egyben az utolsó is lesz. Ami a rajongókat illeti, nekik még várniuk kell erre a pillanatra, hiszen májusban még csak a két részre szedett ötödik évad második fele, azaz további 8 rész érkezik majd. Ehhez adott ki a Netflix egy friss és ropogós előzetes tis.
Félévados kritikánkban úgy fogalmaztunk, hogy a Lucifer "a saját keretein belül eljutott a csúcsra, innen már csak csinosítgatni lehet a dolgokat", szóval igen magasan van a léc a hátralévő epizódokra nézve. Ami a kedvcsinálóból egyértelműen kiderül, hogy a címszereplő egyébként sem egyszerű életét maga Isten, valamint a saját doppelgängere is nehezebbé fogja tenni, amit kifejezetten izgalmas lesz látni Tom Ellis kettős alakításában.
Íme az előzetes:
Új poszter is érkezett:
A folytatásra már nem kell sokat várnunk, az évad második fele ugyanis május 28-án debütál a Netflix kínálatában, feltehetőleg magyar felirattal.