Hirdetés

Megvan, ki alakítja az új He-Mant az élőszereplős adaptációban

|

Kyle Allen a West Side Story énekes jelenetei után Dolph Lundgren nyomdokaiba lép.

Hirdetés

A Netflixnek a vegyes fogadtatás ellenére eddig nagyon bevált, hogy megszerezték a '80-as évek egyik klasszikus rajzfilmsorozatának, a He-Mannek az animációs jogait, melyeknek hála rögtön kétféle verziót is készítettek: a gyerekeknek szóló He-Man - A világ ura szériát, illetve a Kevin Smith által fejlesztett A világ ura: Kinyilatkoztatást. Ez a duó most egy élőszereplős filmváltozattal fog kiegészülni, mely szintén a Netflixen fog megjelenni, miután a Sony elengedte a projekt kezét.

Hirdetés

Nem ez az első alkalom, hogy He-Man története élő szereplőkkel kerül újra elmesélésre. 1987-ben még Dolph Lundgren bújt a címszereplő bőrébe, most pedig - fizikum tekintetében némileg megkérdőjelezhető módon - a West Side Storyból megismert Kyle Allen szállhat szembe Skeletor rémuralmával. A Netflix egyértelműen hosszútávra tervez a castinggal, hiszen amennyiben jól sül el a dolog, Allen akár hosszú éveken át szállíthatja a folytatásokat a streamingplatform számára.

Az élőszereplős He-Man filmet Adam és Aaron Nee fogják rendezni, akiktől legközelebb Az elveszett várost láthatjuk a Channing Tatum és Sandra Bullock párossal a főszerepben, ami szintén a Netflixre érkezik majd.

Ti hogyan látjátok, lehet-e egy élőszereplős He-Man verziónak jövője a Netflixen?

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.