Hirdetés

Most már tényleg érkezik a Gengszterzsaruk folytatása

|

A forgatás még 2022 tavaszán elkezdődik Franciaországban, illetve Szerbiában.

Hirdetés

Bár 2018-ban alig néhány héttel a premierjét követően berendelték a Gengszterzsaruk folytatását, a projekt az elmúlt négy évben nem igazán akart előre haladni. Pedig már akkor is hírt adtunk róla, hogy szinte mindenki visszatér a folytatásra, ám ez sem volt elég ahhoz, hogy még a COVID előtt elkészüljön a második rész.

Hirdetés

Szerencsére - vagy sem, kinek mi - a folytatást nem kaszálták el, és a Deadline értesülései szerint még idén tavasszal elkezdődnek végre a forgatások Franciaországban, illetve Szerbiában. Bár premierdátummal továbbra sem rendelkezik az új film, legalább egy alcímet már kapott: Den of Thieves: Pantera néven kell majd keresnünk a mozik kínálatában.

Mint írtuk korábban, Gerard Butler és O'Shea Jackson Jr, valamint Meadow Williams mind visszatérnek a folytatásra. Az újoncok közül eddig Swen Temmel érkezése hivatalos, de egyelőre nem tudni, milyen szerepben fog felbukkanni. Mint az eredetit, úgy ezt is Christian Gudegast fogja írni és rendezni, és állítólag a gyémántok, illetve a maffia világába fogja a nézőket elkalauzolni.

Nektek hogyan tetszett az első rész?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.